A Barcelona a Leganes csatárát igazolta le, nagy gondot okozva a kiesés ellen küzdő csapatnak

Barcelona, Braithwaite
A Barcelona kivásárolta a szerződéséből a dán csatárt

Martin Braithwaite személyében a Leganestől érkezett csatár, a kis csapat komoly bajba került?

 

 

A La Liga a héten engedélyezte a Barcelonának, hogy támadót igazoljon az átigazolási időszak letelte után is, aminek a Leganes várhatóan nem fog örülni, hiszen a legértékesebb játékosát vitte el a Barcelona.

 

A katalánok azért kerültek bajba, mert télen eladták Carles Perezt, Suárez megsérült, majd műteni kellett Dembélét is. A La Liga a sok sérültre tekintettel engedélyezte a soron kívüli igazolást.

A soron kívüli igazolást úgy oldották meg a katalánok, hogy kivásárolták a szerződéséből Martin Braithwaite-t, akiért 18 millió eurót kell fizetniük. A Leganes viszont nem igazolhat élő szerződéssel rendelkező játékost, amiért valószínűleg fellebbeznek a ligánál.

Braithwaite 2024. június 30-ig szóló szerződést kötött a katalánokkal, a kivásárlási ára 300 millió euróra növekedett.

A 28 éves dán válogatott támadó az Esbjerg színeiben mutatkozott be a felnőttek között, majd 2013 és 2017 között a Toulouse játékosa lett. Újabb bajnokságváltás után a Middlesbroughban kötött ki, 2018-ban játszott a Bordeauxban kölcsönben, majd 2019-ben a Leganes vette kölcsön, majd a nyáron végleg megvásárolták a játékjogát.

 

Miért vegyes a helyzet megítélése:

- Hátrányba kerültek, mert hirtelen kellene pótlásról gondoskodnia a Leganesnek, olyan helyzetben, amikor a bennmaradásért küzdenek és élő szerződéssel rendelkező játékost nem igazolhatnak, hacsak nem kapnak ők is valamilyen különleges engedélyt a La Ligától.

- Jó üzletet kötöttek, mert a pletykák szerint 5 millió euórért igazolták le a nyáron a Middlesbroughtól a játékost, bő fél évvel később pedig 18 millió euróért értékesítették tovább.

Vagyis sportszakmai szempontból nehéz helyzetbe kerültek, de közben 13 millió eurót kerestek a játékoson.

 

Braithwaite azért is lehet jó igazolás, mert nem csak befejező csatárként használhatja őt Quique Setién, hanem egy sorral hátrébb is, valamint a széleken is bevethető játékos, aki mélységből indulva képes kapura törni.

A játékos este 18 órakor írja alá a szerződést, majd jön a fotózkodás, a bemutatás és sajtókonferencia.

 

Közben Martin Ortega, a Leganes igazgatója beszélt az átigazolásról is sajtótájékoztatón és kiemelték, fel akarják emelni a hangukat, ugyanis hatalmas és súlyos károkat szenvedtek az átigazolással. Nem értik a szabályozást, ami szerint egy olyan klub, amelynél hosszú távú sérülést szenvednek a játékosai, átigazolhat és ezzel a problémáját áttolhatja egy másik klubra.

Szerinte ez a szabályozás csak abban az esetben lenne alkalmazható, amikor a klubok között kölcsönös megállapodás születik a felek között, így a jelenlegi szabályok nem biztosítanak egyenlőséget a klubok között.

Kiemelte, a kialakult helyzet ellenére is tovább fognak küzdeni azért, hogy bent tudjanak maradni, hiszen az utóbbi időszakban sokat küzdöttek azért, hogy a másodosztályból felkerüljenek a legjobbak közé. Továbbra is teljes mértékben bíznak a játékosaikban és az edzői stábban.

"Úgy gondoljuk a szabályozás nem méltányos, a Barcelona részesült előnyben. Az egyetlen sérült fél a Leganes."

Ortega viszont megköszönte a játékosnak a kiváló és profi munkát, amit a klubnál végrehajtott és sok sikert kívánnak a számára a jövőben.