Élre állt a Barcelona, hullámvölgyben a Real Madrid, mi lesz a Bajnokok Ligájában?

ˆhirdetés

A 25. fordulóban újra élre állt a Barcelona, két mérkőzés óta nem nyert a Real Madrid, mindezt fontos Bajnokok Ligája nyolcaddöntő mérkőzések előtt

 

 

A Barcelona a 25. fordulóban az Eibart fogadta, a vége 5-0 lett, Messi négy gólt szerzett, Braithwaite csereként pályára lépett, nem volt sikertelen forduló a katalánok számára.

 

Főleg azok után nem, hogy szombat este a Real Madrid alul maradt a Levante otthonában. A madridiak nem tudtak egy gólt sem szerezni, míg a Levante Jose Luis Morales éles szögből leadott lövésével nyerni tudott.

A Barcelona két ponttal megelőzte a Real Madridot, ráadásul a két csapat a következő fordulóban egymás ellen fog játszani.

Mind a két csapat Bajnokok Ligája mérkőzésre készül, a Barcelona a Napoli otthonában lép fel, de egy ötgólos sikerrel biztosan más hangulatban érkeznek a katalánok, mint amúgy. Viszonylag sikeres héten vannak túl, hiszen sikerült leigazolni Braithwaite-t, akivel megoldódhatnak a csatárposzton a problémák, mivel befejező játékosként és szélsőként is bevethető, vagyis Suárez és Dembélé hiányát pótolni lehet vele. Talán az érkezése is adott egy löketet Messiéknek.

A Napoli nem lesz egyszerű ellenfél, de lényegében mindenki Barcelona továbbjutást vár, így a legnagyobb feladata Quique Setiénnek, hogy ne vegyék félvállról az olaszok elleni mérkőzést.

Főleg úgy nem érdemes, hogy a Napoli is kezd kiegyenesedni az edzőváltás után. A kupában az Interrel szemben tettek szert egygólos előnyre, ráadásul Milánóban sikerült nyerniük, a bajnokságban pedig a Cagliarit és a Bresciát győzték le. Kötelező győzelemnek mondható a két bajnoki siker, de ebben az idényben nincs automatikusan letudható mérkőzése a nápolyiaknak, mindenki ellen koncentrálniuk kell. Érdekes mérkőzés lesz a részükről a Barcelona elleni, hiszen Gattusótól azt is várják, stabilabbá tegye a védekezést. Egy Barcelona szintű támadójátékot nyújtó csapat ellen lehet vizsgázni, mennyire sikerült helyretenni a Napoli csapatjátékát.

A Real Madrid viszont az utóbbi két mérkőzésén botlott. Az előző fordulóban a Celtát fogadták és 2-2 lett a vége, most pedig a Levante otthonában maradtak alul.

Zidane mestere a rotálásnak, de most nem jött össze a dolog. Nehéz a helyzete, hiszen felépült a nyár sztárigazolása, Eden Hazard, akkor játszatni kell a belgát. Felépült Gareth Bale, akkor a walesi is helyet követel magának. Marcelo is elégedetlen, ha nem kap bizonyítási lehetőséget, és valószínűleg Mendyt pihentetni kellett, főleg egy Barcelona elleni El Clásico előtt, mivel egy sárgányira volt az eltiltástól, természetes, hogy kapjon bizonyítási lehetőséget Marcelo.

Érdekesség, hogy az utóbbi két mérkőzésen, amit nem tudott megnyerni a Madrid, a kezdőben volt Marcelo, játszott Hazard is és egyszerűen ötlettelenné váltak a támadások. Mind a két játékos nagyon akart, de a bal szél görcsössé vált, ráadásul a támadások java az ő oldalukon szaladt végig és akadt el, vagy pontatlanul érkeztek a beadások, vagy nem sikerültek az egyéni befutások, Marcelo elkapkodott távoli lövéseiről meg már nem is érdemes beszélni.

Érthető, hogy Zidane próbálja játszatni a sztárokat, de az utóbbi két forduló valószínűleg erre is ráment, nem kapott helyet a fiatal és jó formában lévő Rodrygo, akire természetesen vigyázni kell, nehogy kiégjen, pihenőt kapott Fede Valverde is jogosan, mert az idény nagy részében, túl nagy terhelést kapott és nem ártana, ha a végét is bírná.

Ezek nagy döntések, amik most nem jöttek be Zidane-tól, de az igazi fokmérője a döntéseinek majd most jönnek, hiszen szerdán a Manchester Cityt fogadják. Ráadásul az angolok átbillentek a rossz formán és elkezdtek újra nyerni. Majd a Barcelonát fogadják, ami szintén kiemelten fontos mind a két csapat számára.

A City a Bajnokok Ligája kizárás réme miatt valószínűleg kettőzött erővel fog játszani, ha idén nem nyernek BL-t, akkor elképzelhető, hogy a következő két évben esélyük sem lesz, ha életbe lép a két évre szóló kizárás, ráadásul két BL-nélküli idény a keretet is meggyengíti majd, szóval hosszabb távú hatása lesz.

A Barcelona elleni mérkőzés természetesen a rangadón túl a bajnoki címre is nagy befolyással lehet, hiszen a katalánok előnye 5 pontra nőhet, míg a madridi győzelem esetén újra a Real Madrid kerülne az élre.

Természetesen mind a két spanyol óriásnál tisztában vannak, hogy nem feltétlenül az egymás elleni rangadók döntik el a bajnoki címet, hanem éppen az ilyen Levante és Eibar elleni "sima" bajnokik, ettől függetlenül a világ labdarúgásának nem véletlenül a legnagyobb figyelemmel várt bajnoki mérkőzése a Barcelona és a Real Madrid összecsapása. És még akkor is, ha már Cristiano Ronaldo nincs Madridban.

Ráadásul a Real Madrid - Manchester City párharc a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének csúcsmérkőzése, simán döntőnek is megfelelne.

 

ˆhirdetés