Fiatal szélsővel erősít tavaszra a Diósgyőr
A DVTK hivatalosan bejelentette Kiss Tamás szerződtetését. A 19 éves utánpótlás válogatott szélső a Puskás Akadémiától érkezett kölcsönben a DVTK-hoz.
A korábbi Haladás és PAFC játékos, már 56 NB1-es mérkőzésen lépett pályára 19 éves korára, ráadásul mind a két szélen bevethető labdarúgó.
Kiss ősszel kevés lehetőséget kapott a PAFC-ban, ezért váltani szeretett volna, mivel a fejlődése érdekében több játéklehetőségre van szüksége.
A keretből több ismerős arccal is együtt focizhat újra, ugyanis Márkvárt és Danilovic Felcsúton volt csapattársa, míg Szombathelyről Iszlai és Polgár.