Christian Eriksen lehet a tél nagy slágere, több okból is
A Tottenham játékmestere nem hosszabbított a klubbal, jelenleg ő a legdrágább játékos a piacon, aki akár a nyáron ingyen megszerezhető, nagyjából 90 millió eurót érhet a játékjoga.
A Tottenham nem tudott hosszabbítani vele a nyáron, vagy nem akartak/tudták teljesíteni az igényeit, ennek köszönhetően viszont komoly átigazolási összegtől eshet el a londoni klub. Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, mert valószínűleg, ha Eriksen megkapja a magasabb fizetést, akkor a többiek is emelést követelnek, ami viszont boríthatja a klub gazdálkodását. Így elképzelhető, hogy hosszú távon megéri a Tottenhamnek akár ingyen is elengedni a játékosát.
Nem tudni, mik a szándékok a klubnál, hiszen, ha januárban értékesítik, akkor pénzt kapnak érte. Viszont nem olyan régen José Mourinho lett a vezetőedző, nem tudni, hogy a portugál megpróbálja-e meggyőzni Eriksent a maradásról, a klubvezetőket pedig a fizetésemelésről.
Ha nem sikerül továbbra sem rábeszélni a feleket, akkor akár már télen el kell adni a játékost, ebben az esetben 20 millió euró körüli összeget is kaphat a Tottenham. Ezzel a londoni klub igazolásokra fordítható összeghez jut és nem ingyen adja el a játékost, valamint megszabadul egy olyan labdarúgótól, aki az ideje nagy részében már a távozáson töri a fejét.
Természetesen az érdeklődők azon törik a fejüket, hogy kivárjanak-e nyárig, amikor még ingyen megszerezhetik, vagy megéri nekik akár 20 millió eurót belefektetni a játékosba, aki így már tavasszal is a klubbal készülhet és így nem egy formán, játékon kívüli labdarúgót fognak kapni nyáron. Mert jelenleg Eriksen nem számít alapembernek érthető módon a Tottenhamnél, hiszen inkább olyan játékost játszatnak, aki a jövőjét a klubnál tölti. Árnyalja a képet, hogy Angliában nagyüzem van az ünnepi időszakban, így mindenkire szükség van.
A nyáron már majdnem leigazolta a Real Madrid. A klub elnök szívesen hozta volna, viszont az edző Pogbát szeretné a posztra, így elmaradt az átigazolás. Nem mellesleg Eriksenért jóval 100 millió euró feletti összeget kért a Tottenham, amit pedig a spanyolok nem akartak kifizetni. A Madrid mellett érdeklődik iránta a Juventus is, a torinóiak nagyon érzik, hogyan kell a szabadon igazolható játékost igazolni. A PSG és a Manchester United is képben van, vagyis Eriksen válogathat az érdeklődők közül, hiszen állítólag az Inter is vinné, bár inkább csak nyáron szerződtetné Conte csapata.