Barcelona: Az ezer passz is jelzi a változást

ˆhirdetés

Quique Setien letette a névjegyét a Granada elleni mérkőzéssel. Az eredmény nem volt félelmetes, viszont a fölény az aranykorszakot idézte

 

A Barcelona 1-0-ra nyert a Granada ellen. Messi megint gólt lőtt egy új edző érkezése alkalmával, most ez az egy gól három pontot ért. Ami viszont érdekes volt, az a rengeteg passz.

 

Már a mérkőzés előtt is sejteni lehetett, hogy a Barcelona visszatér a holland vonalhoz és azon belül is inkább a Guardiola és Vilanova által csúcsra járatott tiki-takához.

A Barcelona 1005 passzt hajtott végre a Granada ellen, ennél többet hét évvel ezelőtt a Tito Vilanova féle Barcelona passzolt többet. 2012. november 25-én a Levante elleni 4-0-s győzelem során 1035 passzt számoltak, Xavi 139, Fabregas 124, míg Sergio Busquets 116 passzt adott a társaknak.

A katalánok honlapja amúgy ezt a mérkőzést külön is ki szokta emelni, mert mind a 11 játékos a La Masia neveltje volt a kezdőben.

Hét év telt el az óta és a Setien irányította csapat első mérkőzésén képes volt 1000 fölé jutni. Persze azt azért nem állítjuk, hogy ez lesz a jellemző minden mérkőzésen, de Setien ezzel a számmal mutatta, mit akar elvárni a csapatától. Olyan Barcelonát akar, amely dominál és szórakoztatja a szurkolókat. Más kérdés, hogy ez egyelőre csak egy gólra volt elég.

Érdekesség, hogy a Granada ellen négy olyan játékos kezdett, akik a hét évvel ezelőtti meccsen is pályára léptek, így Piqué, Alba, Busquets és Messi is mind a két mérkőzésen játszott.

A Granada ellen Busquets vitte a prímet, aki ráadásul Valverde irányítása alatt kikerült a kezdőből, Setien azonnal visszatette. Sergio Busquets 145 passzal került száz fölé, Umtiti 105 és Piqué 98. Vagyis azért jelzi, hátul is sokat járt a labda.

Ami még érdekesség a Setien féle csapatnál, hogy újra számol a La Masia növendékeivel a Barcelona, Sergi Roberto, Jordi Alba, Piqué, Messi, Busquets, Ansu Fati, Riqui Puig és Carles Perez is szerepet kapott a mérkőzésen.

A sok passz nem jöhetett volna létre domináns labdatartás mellett. A Barcelona 82,6%-ban birtokolta a labdát a Granada ellen. Ennél nagyobb arányban csak 2011-ben, szintén egy Levante elleni mérkőzésen sikerült birtokolni a labdát. 2011. május 11-én, a Pep Guardiola féle csapat 83,9%-ban tartotta a labdát.

Összehasonlítás Ernesto Valverde irányította idénybeli Barcelona számaival: A Leganes ellen 76,7%-ban birtokolta a labdát, ami azért igen magas szám..., de a leglátványosabb változás a passzolásban látható. A Setien féle játékban szinte "két centiről" is tovább passzolták egymásnak a labdát, míg Valverde alatt azért gyorsabban jutott el a labda az egyik térfélről a másikra, így nem véletlen, hogy a korábbi edzővel "csak" 788 passz volt a rekord, a Betis ellen ebben a szezonban.

Sergio Busquets amúgy 157 passzal próbálkozott, ebből 145 volt pontos. Mind a két szám liga rekordot jelent a szezonban.

 

ˆhirdetés