A Tottenham és Toby Alderweireld új szerződést kötött egymással
A Tottenham hivatalosan bejelentette, Toby Alderweireld 2023. június 30-ig szóló szerződést kötött, vagyis a belga középső védő évekig maradhat még a klubnál.
Alderweireld 2015-ben érkezett az Atletico Madridtól a londoni klubhoz és az óta alapemberré vált. Az előző szezon 58 mérkőzéséből 50-en játszott, a Bajnokok Ligája menetelés során 13 mérkőzésből 12 meccsen számított rá az edzője.
Az idény nehezen indult a számára is, a pletykák idény végi távozásról szóltak, mert nem tudtak megállapodni egymással a felek a hosszabbításról. Viszont ennek ellenére megkapta a lehetőséget, hiszen 17 Premier League mérkőzésből 16 meccsen játszott. José Mourinho pedig egyértelműen jelezte, számít a belga válogatott védőre.
Alderweireld, ha kitölti a szerződését, akkor 34 éves lesz.
"Megtiszteltetés a számomra, hogy ebben a klubban játszhatok" - kezdte a klubnak adott interjúban, amiben kiemelte, lépésről lépésre haladnak előre, a Bajnokok Ligája döntő is csak valami nagy dolognak a kezdete. "Nincs másik hely, ahol boldogabb lennék."
"Nem csak én, a családom is nagyon jól érzi itt magát. Nagyon szerencsés vagyok, hogy nagyon jó a kapcsolatom a szurkolókkal és a klubbal is. Nem tudom magam elképzelni másik klubban."
Megjegyezte, annak ellenére, hogy az Ajax neveltje és nagyra tartja a klubot, jelenleg a Spurs játékosa és nem is tudja magát elképzelni másik csapatnál.