Fiatalok, tehetségesek és sikerre éhesek, télen is próbálkozik igazolni a Manchester United
A Manchester United a télen megpróbálja szerződtetni Jadon Sanchót.
A fiatal angol szélső jelenleg a Borussia Dortmund játékosa, de ebben a szezonban kicsit kevesebb lehetőséget kap, mint amennyit vártak tőle az elemzők. A Manchester United pedig már nyáron is szerződtette volna a játékost, de akkor a Dortmund nem adta.
A hírek szerint továbbra sem tervezi a Dortmund eladni a játékost, de már korábban is hallhattunk erre utaló nyilatkozatot már játékossal kapcsolatban, aztán érkezett egy mesés ajánlat, amit botorság lett volna nem elfogadni.
A Manchester United akár már télen lépne Sancho ügyében és kész 100 millió fontos nagyságrendben áldozni a játékosért.
A csatárposztra Erling Haaland a kiszemelt, aki idén robbant be a köztudatba, a Salzburg fiatal gólvágójáról van szó. Egyelőre nem tudni, hogy Haaland esetében melyik változatot követi a Salzburg: készek máris eladni igen brutális összegért, vagy a fejlődése érdekében továbbadják a német bajnokságban szereplő RB Leipzignek és majd onnan adják tovább még drágábban.
A télen várhatóan még középpályást is próbál a klub igazolni, bővíteni a lehetőségeket.
De azt fontos kiemelni, télen nehéz top játékost szerződtetni. A neveket figyelve a Manchester United továbbra is azon az úton jár, amit megkezdett Solskjaer irányítása alatt, vagyis fiatal, de sikerre éhes játékosokat próbálnak beépíteni a csapatba.