Meglepte a Real Madrid a Barcelonát, de nem bírt egymással a La Liga két óriása

Barcelona, Camp Nou
Látványos élőképpel készült a Barcelona a Real Madrid elleni rangadóra. A mérkőzésen végül nem született érvényes gól, így 0-0 lett a vége.
ˆhirdetés

A tizedik fordulóból bepótolt mérkőzésen nem született érvényes gól, de ennek ellenére izgalmas mérkőzést játszottak a felek

 

 

A politikai helyzet miatt a La Liga 10. fordulójából elhalasztott mérkőzést csak december 18-án tudták pótolni, így is óriási rendőri óvintézkedések előzték meg a találkozót, amely izgalmas 90 plusz 6 percnyi játékot hozott, de érvényes gólt nem.

 

A Real Madrid meglepte a Barcelonát, a vendégek nem a szokott 4-3-3-as felállással kezdtek, inkább volt ez 4-4-2, de gyakran csak Benzema volt legelöl, Bale gyakran hátrament védekezni. Védekezőbb volt a Madrid, mint amit megszokhattunk tőle. A megszállt középpályának köszönhetően Messiék nem tudtak annyira ficánkolni, a vendégek gyors ellentámadásokkal veszélyeztettek, Fede Valverde révén pedig távoli lövésekkel dolgoztatták meg Ter Stegent.

Az első félidőben Messi lövésénél Sergio Ramosnak kellett mentenie szinte a gólvonalról, míg a másik oldalon egy fejesnél Piqué tényleg a gólvonalról fejelte ki a labdát.

Az első félidőben volt vitatott büntető, mikor Rakitic a mezénél fogva rántotta le Varane-t, de elmaradt a sípszó.

Összességében egy kicsit többet tartotta a labdát a Real Madrid, mint a Barcelona, viszont a második félidő kiegyenlítődött, kezdett fáradni a vendég csapat, a katalánoknak is több kontrája akadt, de Griezmann továbbra is kicsit idegen testként mozog a Barcelona gépezetben, de Messi is többet hibázott, valamint Suárez lövéseit is rendre blokkolták.

A legközelebb a gólszerzéshez a 73. percben volt a Madrid, amikor Casemiro tette ki balra a labdát, Mendy pedig azonnal be középre, Bale pedig a kapu bal oldalába lőtt. De az asszisztens azonnal jelzett, majd a videóbíró megállapította, hogy Mendy centikkel ugyan, de lesről kapta a labdát, hiába mutatta Bale a góljánál, hogy ő nem volt lesen, de nem is miatt lett érvénytelen a találat.

Az El Clásicóra Zidane hozott újat, közelebb is volt a győzelemhez a Madrid, de végül gólnélküli döntetlen lett a vége, ami jelzi továbbra is azt, hogy ez a bajnokság nem az egymás közötti mérkőzéseken fog eldőlni, hanem a többi bajnokin.

A Real Madrid megint nem tudott megnyerni egy El Clásicót, de ha úgy nézzük ki, a Zidane vezette Real Madrid már ötödik alkalommal nem szenvedett vereséget a Camp Nouban.

 

SPANYOL BAJNOKSÁG, LA LIGA, 10. FORDULÓ

2019.12.18., SZERDA 20:00

BARCELONA - REAL MADRID 0-0

Barcelona: Ter Stegen - Semedo (Vidal 55), Piqué, Lenglet, Jordi Alba - Sergi Roberto, Rakitic, De Jong - Messi, Suárez, Griezmann (Ansu Fati 83)

Real Madrid: Courtois - Carvajal, Varane, Ramos, Mendy - Valverde (Modric 80), Casemiro, Kroos - Isco (Rodrygo 80) - Bale, Benzema

 

ˆhirdetés