Leicester City: Brendan Rodgers nem megy sehova, hosszabbított!

ˆhirdetés

Brendan Rodgers hirtelen kelendő lett az edzőmenesztések időszakában, nem véletlen, hogy most hosszabbított vele a Leicester City

 

 

A Leicester City bejelentette a hosszabbítást Brendan Rodgers vezetőedzővel. Rodgers 2025. június 30-ig írt alá, vagyis egyértelműen hosszú távban gondolkodnak egymással a felek.

 

Rodgers februárban vette át a munkát és azóta látszik, nagyon egymásra talált az edző, a klubvezetők és a játékosok. A hosszabbítás során nem véletlenül méltatták egymást a felek, de a szavakat alátámasztják az eredmények is, ugyanis ebben az idényben, 15 forduló után a Leicester a tabella második helyén áll.

Rodgers korábban a Watford, a Reading, a Swansea, a Liverpool és a Celtic menedzsere volt, 2019. február 26-án jelentették be, mint a City új edzője.

Menedzserként a legnagyobb sikereit a Celtic élén érte el, hiszen bajnokok lettek a 2016/17-es és a 2017/18-as idényben is, ezekben az években a skót kupát is megnyerték, valamint a ligakupát is, amit még a 2018/19-es szezonban is vittek.

Rodgers iránt többek között az edzőt kereső Arsenal is érdeklődött, de a Leicester City gyorsan reagált és végleg bebiztosította magát az edzővel.

Amúgy Rodgers néhány nappal korábban jelezte, nagyon jól érzi magát a klubnál, és nem tud róla, hogy meneszteni akarnák. A korábbi szerződése 2022-ig szólt, most további 3 évet írt alá. Valószínűleg még jobb feltételekkel.

ˆhirdetés