Abelardo lett az Espanyol új mestere

Abelardo Fernandez lett az Espanyol új edzője

 

 

Az Espanyol az idény során már elfogyasztott két edzőt, David Gallego után Pablo Machinnak is megköszönték a munkát, a klub a tabella utolsó helyére csúszott vissza.

 

Abelardo egyelőre az idény végéig írt alá a barcelonai csapathoz.

Első edzését december 30-án tartja, azon a napon fogja a klub hivatalosan bemutatni Abelardót, mint az Espanyol új vezetőedzőjét.

Inaki Tejada és Tomas Hervas lesznek a segítői a 49 éves edzőnek.

Abelardo a labdarúgást szeretőknek főleg a Barcelonából lehet ismerős, hiszen lehúzott a katalánoknál nyolc idényt, előtte a Sporting Gijónnál mutatkozott be a felnőttek között és játszott öt idényt, utána pedig az Alavesben fejezte be a pályafutását.

Edzőként többek között volt a Sporting Gijón első csapatának az edzője 2014 és 2017 között, majd 2019-ig az Alavesnél dolgozott.