Durva sérülést szenvedett André Gomes, döntetlen az Everton - Tottenhamen

ˆhirdetés

A Tottenham megint nem bírta a végét, de ez a mérkőzés André Gomes sérüléséről lesz emlékezetes és a videóbíróról

 

A mérkőzés nem a gólok miatt lesz emlékezetes, hanem a durva sérülés miatt és a videóbíró vitatott ítéletei miatt.

 

A mérkőzés első érvényes gólját Dele Alli szerezte a 63. percben, Son szöktette Delét, aki bevitte a 16-oson belülre a labdát és szépen a kapuba passzolt.

 

A 79. percben Son szállt bele hátulról André Gomesbe, a portugál ahogy esett, nekirepült Auriernek, a francia védő pedig éppen rálépett a lábfejére, aminek a vége horror-sérülés lett, a bokája szörnyű pózban állt, hordágyon kellett levinni a középpályást.

Son természetesen pirosat kapott, láthatóan ő sem bírta elhinni, mit okozott, még akkor is, ha nem a rúgástól tört el a játékos bokája, hanem a földet éréstől és a szerencsétlenül érkező Aurier lépésétől.

André Gomesnek minél hamarabbi visszatérést kívánunk.

 

Nem meglepő, hogy a Tottenham vezetést szerzett és végül az sem, hogy nem tudott nyerni az Everton ellen. A sérülés után talán azért is jobban küzdött a liverpooli csapat, hogy André Gomesnek elmondhassák, legalább pontot szereztek.

A 97. percben Cenk Tosun fejelt a kapuba hét méterről, Digne tette be balról középre a labdát, Tosun pedig életerősen fejelt a kapu jobb oldalába.

 

A mérkőzés amúgy 12 perces hosszabbítást kapott a sérülések, videóbírózások miatt.

A videóbírót sokat szidják Angliában és talán érthető módon, mert vagy nem alkalmazzák gyanús eseteknél, vagy alkalmazzák, de akkor nem érteni, miért ítélnek végül a játékvezetők úgy, ahogy...

Kettő kérdéses esetet is érdemes kiemelni, hogy mind a két irányban mutassuk, lehetett volna büntetőt adni...

Son az 51. percben esett el Minán, a hazai védő ráfeküdt a tizenhatoson belül Son lábára, itt járt volna egy büntető a Tottenhamnek.

A 69. percben szögletből beívelt labdába ért bele Dele Alli kézzel, a visszajátszás is mutatta, Alli keze a feje fölött volt és úgy esett a labda a kezére. A helyzetet bonyolította, hogy amúgy Allival szabálytalankodtak az esetnél, löktek rajta egyet, vagyis inkább kifelé járt volna a szabadrúgás és nem az Evertonnak a szöglet.

 

ANGLIA, PREMIER LEAGUE

11. FORDULÓ

2019.11.03., VASÁRNAP 17:30

EVERTON
Tosun 90+7
1-1 TOTTENHAM
Dele Alli 63
piros: Son 79

 

ˆhirdetés