A Tottenham megállapodott a korábbi kapusával, Vorm visszatér Londonba
Michel Vorm visszatért a Tottenhamhez, a klub hivatalosan bejelentette a holland kapus szerződtetését. A 35 éves hálóőr az idény végéig írt alá.
A Spursnek új kapus után kellett nézni, hiszen Hugo Lloris súlyos sérülést szenvedett a Brighton ellen, a francia világbajnok ebben az évben már nem védhet, de az idény második felére már nagy valószínűséggel visszatérhet.
Vorm helyzete azért érdekes, mert a kapus 2014-től volt a Tottenham kapusa, Lloris mögött összesen 47 alkalommal állhatott a londoni klub kapujában.
A nyáron lejárt a szerződése és távozott a klubtól, de Lloris sérülése után rögtön rá gondoltak a vezetők.
Mivel nem volt csapata Vormnak, így a két átigazolási időszak közben is szerződtethető volt.
A 13-as mezt fogja viselni.
"Nagyon örülök, hogy visszatértem. Könnyű volt, nem változott igazán semmi. Ismerem a legtöbb játékost, az edzőket és lényegében mindenkit, aki itt dolgozik. Öt idényt töltöttem itt, olyan ez, mintha hazatértem volna." - mondta Vorm, viszont elismerte, nincs még játékra alkalmas erőnlétben, kell egy kis idő, hogy visszanyerje, de jól érzi magát.