Neymar iránt már a Manchester United is érdeklődik
Neymarnak nagyon keresik az új klubját. A brazil az idényt a PSG-ben fogja tölteni, annak ellenére, hogy megint megsérült. A nyáron úgy tűnt, hogy a Real Madrid, vagy a Barcelona lesz a végállomás, de maradnia kellett a PSG-ben. A szurkolók nem is szeretik, cserében ollózós gólt lőtt, valamint három mérkőzést is megnyert a csapatának.
Viszont továbbra az átigazolása a téma.
A Daily Mail szerint a Manchester United is érdeklődik iránta, talán anyagilag is meg tudnák oldani az átigazolását.
Viszont az egészségügyi problémái miatt is óvatosan kezelik.
Sőt, olyan riportokat is lehet olvasni, ahol egyértelműen tartanak a vezetők a játékos karakterétől.
Persze az is kérdés, hogy a mostani átalakítás a Manchester Unitednél meddig tart. Mármint a brit fiatal játékosok beépítése, akik hajtanak és küzdenek a klubért. Mennyire fér bele ilyenkor a keretbe egy kiemelten magas fizetésű játékos, akire minden jellemző, csak a brit keménység nem.