Eriksennek még mindig van esélye a Real Madridhoz

ˆhirdetés

Christian Eriksen várhatóan már télen távozni fog a Tottenhamtől, a Real Madrid lehet a fő cél, de kérdés, hogy szüksége van-e a spanyoloknak a dán középpályásra.

 

 

A Marca értesülése szerint Christian Eriksent a Tottenham a télen megpróbálja eladni, várhatóan a Real Madrid lehet a fő célpont, hiszen már nyáron is beszéltek az átigazolásról, de akkor nem jött össze az ügylet.

 

Egyelőre annyit tudni, hogy Eriksen nem hosszabbított szerződést, ami nyáron le fog járni, vagyis legkésőbb nyáron távozik a klubtól. Ráadásul ebben az esetben ingyen mehet a Spurstől, ami természetesen a londoni csapatnak nem éppen a legjobb megoldás.

Eriksen éppen ezért, idén már nem is számít alapembernek a klubban, van, hogy csak csereként lép pályára.

Nem egyszerű ügy az edző szempontjából, hiszen amúgy alapemberről van szó, de egy olyan játékost kell játszatnia, aki lényegében már máshol képzeli el a jövőjét. Viszont, ha nem játszatja, akkor gyengébb lesz a csapata, be kell építenie valakit Eriksen helyére.

A nyáron többek között ezért érkezett Giovani Lo Celso a Betistől, de az argentin középpályás éppen sérült.

De visszatérve az átigazolásra. A spanyol lapok szerint Daniel Levy, a Tottenham elnöke, el akarja adni már télen a játékost, hogy pénzt kaphasson érte.

Elképzelhető, hogy a két klub már január előtt tárgyalásba kezd, de a Real Madrid január előtt biztosan nem fog lépni a játékos ügyében. A Tottenham engedélye nélkül pedig pláne nem.

A Tottenham és a Real Madrid között van egy működő kapcsolat, az angoloktól érkezett korábban Gareth Bale és Luka Modric is. Jelenleg Modric helyére keresnek lényegében játékost. Az a kérdés, hogy Eriksen képes lesz-e a horvát aranylabdást pótolni?

A Real Madrid vezetősége nem akar lecsúszni Eriksenről, míg Zinedine Zidane vezetőedző nem rajong a játékosért. Vagyis biztosan elismeri a képességeit, de a francia edző számára Paul Pogba a fő kiszemelt a posztra.

Pogbával van egy nagy gond, egyelőre nem bizonyította egy top klubnál sem, hogy képes lenne top szinten játszani egy egész idényen keresztül. A Manchester United nem akarja eladni, a nyáron 180 millió eurót kért érte a klubja, ennyit pedig a Madrid egy ennyire nem stabil színvonalt hozó játékosért nem akar kiadni. Bár Pogba őszi teljesítményét figyelve, már megbánhatták, hogy nem engedték el a nyáron. Viszont nem emelte a játékos értékét az őszi teljesítménye. Még a végén az is lehet, hogy Pogba is elérhető lesz a télen?

Eriksen mindenesetre ideális korban van, 27 évesen alapembere lehet a Real Madridnak, persze csak akkor, ha az edzője bízik majd benne.

 

ˆhirdetés