Bogdán Ádám a svéd AIK-nál edz a héten

Bogdán Ádám a svéd AIK-nál próbálkozik

 

 

Az AIK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a válogatott szünetnek is köszönhetően, a héten két kapust is tesztelnek, az egyikük a magyar válogatott Bogdán Ádám, a másik a fiatal Kevin McCarrick.

 

Számunkra inkább Bogdán esete az érdekes, a magyar válogatott kapus szeptemberben még a másodosztályú Vasas edzésén is megfordult, de várható volt, hogy inkább külföldön próbál szerencsét.

Az AIK a honlapján kiemeli, jó lehetőség a számukra, hogy a két kapus jellemzőit, személyiségét a mindennapi életben is jobban meg tudják így ismerni.

A 32 éves Bogdán 2007-ben igazolt a Boltonhoz, 2015-ben lett a Liverpool kapusa, ahol a Premier League-ben is bemutatkozhatott, bár balul sikerült mérkőzések miatt kikerült a szűkebb keretből, volt kölcsönben a Wigan Athletic és a skót Hibernian játékosa is. A karrierjét súlyosabb sérülés is hátráltatta.

A 20-szoros kapus most az AIK-ban próbálkozik. A svéd klub jelenleg a negyedik a bajnokságban, de csak három ponttal van lemaradva az éllovas Malmö mögött.