Óriási egyéni hibák, sima horvát siker a magyarok ellen

ˆhirdetés

Elképesztő egyéni hibákkal könnyítettük meg a horvátok dolgát, egy félidő alatt hármat kaptunk, majd még jött a piros

 

 

A magyar válogatott nyilatkozataiból úgy tűnt, már az egy pont is bravúr lenne a horvátok ellen, aminek az lett a vége, láthatóan nem ittak "vért" a játékosaink és elképesztően gyatra megmozdulásokkal hoztuk helyzetbe a hazai játékosokat. A gondolkodásbeli és játékbeli sebesség nagyon kiütközött a két csapat között és az is, hogy valószínűleg fél szemmel a hétvégi azeri mérkőzésre koncentráltak néhányan.

 

Az ötödik percben Kádár vezette középen utolsó emberként a labdát és érthetetlen módon nem passzolt, csak akkor próbált, amikor Modric odaért és egyedül vitte végig a labdát a Real Madrid középpályása, majd lőtt a kapuba.

A 24. percben Lovrencsics lábáról lopta el a jobb szélen a labdát Rebic, a beadását Petkovic sarokkal húzta a kapuba.

És jött a 42. perc... Perisic jobbról tekert a kapu elé, Kádárnak csak a labdát kellett volna kirúgnia, nem sikerült, Petkovic próbálta átvenni a labdát, de nem sikerül, így volt jó neki, mert a kapuba pattant a hazai támadóról a labda.

A második félidőre Kádár már nem érkezett, Lang állt be a helyére.

Az 54. percben Kleinheisler feleslegesen felrúgja a tizenhatos vonalán Rebicet, Lang is ott volt, tényleg értelmetlen megmozdulás volt. A középpályás megkapta a második sárgáját.

Gulácsi kivédte Perisic büntetőjét, a labda jobbra ment, a magyar válogatott kapus nagyszerű mozdulattal hárított.

 

Ennek a vereségnek a mikéntje volt igazán fájó, természetesen az eredmény is, de a két csapat között reális a különbség, de így nem szabad gólokat kapni.

 

EB-SELEJTEZŐ, 7. FORDULÓ, E-CSOPORT

2019.10.10., CSÜTÖRTÖK 20:45

HORVÁTORSZÁG - MAGYARORSZÁG 3-0

G.: Modric 5, Petkovic 24, 42

 

Horvátország: Livakovic – Jedvaj, Lovren, D. Vida, Barisic – Modric (Kovacic, 67.), Brozovic – Perisic (Brekalo, 60.), Rakitic (Vlasic, 74.), Rebic – Petkovic.

 

Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Orbán, Kádár (Lang, 46.), Korhut – Vida M., Kleinheisler – Dzsudzsák (Nagy D., 60.), Holman, Sallai R. (Varga R., 76.) – Szalai Á.

 

ˆhirdetés