Huszti hosszabbított a Fehérvárral

ˆhirdetés

Huszti Szabolcs hosszabbított a MOL Fehérvárral

 

 

A MOL Fehérvár FC hivatalosan bejelentette, Huszti Szabolcs meghosszabbította jövő nyáron lejáró szerződését, vagyis a rutinos középpályás a következő szezonban is a magyar klub játékosa lesz.

 

Huszti eddig 41 mérkőzésen lépett pályára a Fehérvár színeiben, 7 gól mellett 14 gólpasszt adott.

 

„Jövő nyáron lejárt volna a szerződésem, de úgy érzem, van bennem annyi, hogy további egy évig még biztosan segíteni tudjam a csapatot. Szerencsére ez a gondolat kölcsönös volt a klub részéről is, így hamar megállapodtunk a folytatásról. Az elmúlt másfél évben ünnepelhettünk bajnoki címet, Magyar Kupát és csoportkörös szereplést, azért dolgozunk minden nap, hogy hasonló sikerek várjanak ránk a folytatásban is." - nyilatkozta Huszti Szabolcs.

 

„Az, hogy Huszti Szabolcs júniusban lejáró szerződését meghosszabbítja a klub és továbbra is nálunk folytatja pályafutását, örömhír nemcsak a Vidi-szurkolóknak, hanem minden magyar futballszerető embernek. Óriási fegyvertény, hogy másfél évvel ezelőtt minket választott, az azóta eltelt időben pedig mind a pályán, mind az öltözőben bizonyította, hogy nemcsak remek játékos, de remek ember is. Amikor az öltözőben olyan labdarúgók vannak, mint Juhász Roland és Huszti Szabolcs, akkor úgy vélem, minden vezetőedző és minden sportigazgató nyugodt lehet! Nagy öröm, hogy egy ilyen minőségű futballista a Vidiben képzeli el további jövőjét is. A pályán mutatott teljesítményével, és azon kívüli hozzáállásával vívta ki magának a megbecsülést és a tiszteletet, nem pedig egyéb felületeken bizonygatta saját érdemeit. Őt ismerve biztos vagyok benne, hogy ez nem fog változni a pályafutása hátralévő részében sem" - fogalmazott Kovács Zoltán sportigazgató.

 

forrás: molfehervarfc.hu

ˆhirdetés