Gyönyörű gólok mérkőzésén nyert a Barcelona 2-1-re a Villarreal ellen

ˆhirdetés

A Barcelona hazai pályán nem tud hibázni, a Villarreal ellen nyertek. A mérkőzésen három látványos gól született

 

 

A Barcelona már a hatodik percben megszerezte a vezetést. Messi jobbról, szögletből tekert a kapu elé, Griezmann éles szögből csúsztatta fejjel tovább a labdát, ami a felső lécről pattanva jutott a kapuba.

 

A 15. percben Arthurt nem támadta meg senki középen, jó harminc méterről a jobb felsőbe bombázott

 

A gyors két gól kicsit túlzottan is megnyugtatta a Barcelonát, ráadásul úgy tűnt, Messi is megsérült, a szünetben le is cserélte Valverde, Dembélé állt a helyére. De még az első félidőben villant egyet Santi Cazorla, akit a mérkőzés emberének is választottak, annak ellenére, hogy a vesztes csapatban játszott. Cazorla a 44. percben iramodott meg középen, és a tizenhatos előterébe érve, lőtt óriási gólt a bal felsőbe.

 

A második félidő már-már kezdett leülni, de a hajrában beállt az utolsó negyedórára Ansu Fati is, aki életet lehelt a mérkőzésbe, volt videóbíró miatt meg nem ítélt büntetője, kaput éppenhogy nem eltaláló lövése és úgy általában, látszott, hogy a közönség nagyon szereti a fiatal támadót.

A Barcelona a hatodik fordulóban győzött, eddig mind a három hazai mérkőzését megnyerték a katalánok az idényben.

 

LaLiga, 6. forduló

2019.09.24., Kedd 21:00

Camp Nou, Barcelona

Játékvezető: Ricardo De Burgos

BARCELONA - VILLARREAL 2-1

gólszerzők: Griezmann 6, Arthur 15 ill., Cazorla 44

 

ˆhirdetés