A Dinamo Zagreb négy góllal verte a Ferencvárost, a Fradinak marad az Európa Liga
A mérkőzés első tizenöt percében inkább a Ferencvárosnak voltak helyzetei Tokmac révén több helyzet is kimaradt, majd a 16. percben Ademi révén megszerezte a vezetést a horvát csapat. Dani Olmo gyönyörű passzal indította a védők közül kilépő Ademit aki Dibusz füle mellé helyezett.
Az első félidő hajrájában újra voltak helyzetei a Fradinak, biztató volt a csapat játéka a második félidőre.
Aztán jött a második félidő és kicsit a Fradi játékosai még fejben nem érkeztek ki a pályára, hiszen előbb Petkovicot hagyták teljesen egyedül az ötös előterében, majd Daniel Olmo is betalál.
A 68. percben Civic megkapta a második sárgáját is, emberhátrányba került a Ferencváros. Ráadásul a horvát gólzápor sem maradt annyiban Gojak helyezett szépen a 79. percben a jobb alsóba.
A kilencvenedik percben Petkovic még büntetőt is hibázott, de ekkor már 4-0-ra vezetett a Dinamo, vagyis nem osztott-szorzott nagyon a hibája... A Dinamo 5-1-es összesítéssel jutott tovább.
A Ferencváros kiesett ugyan a Bajnokok Ligájából, de a nemzetközi mérkőzésektől még nem búcsúznak a zöld-fehérek, a jövő héten jön az Európa Liga playoff, vagyis a csoportba jutásért küzd a Fradi, ami még széppé teheti az őszt a klub számára.
BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ
3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
2019.08.13., KEDD 20:00
FERENCVÁROS - DINAMO ZAGREB 0-4
gólszerzők: Ademi 16, Petkovic 47, Daniel Olmo 55, Gojak 79
továbbjutó: 5-1-es összesítéssel a Dinamo Zagreb