A Napoli szerződtette Lozanót

ˆhirdetés

A Napoli bejelentette Lozano leigazolását

 

 

A Napoli a hivatalos oldalán jelentette be Hirving Lozano szerződtetését, aki a PSV-től érkezett a nápolyi klubhoz.

 

A 24 éves szélső a mexikói Pachucában mutatkozott be először a felnőttek között, négy idény alatt 43 gólig jutott, bajnoki címet is ünnepelhetett 2016-ban.

A 2017/18-as szezonban került a PSV-hez, ahol két idényt töltött el. Az első évben a holland bajnoki cím megszerzéséből is kivette a részét. A holland klubnál 83 mérkőzésen 45 gólig jutott.

Lozano az utánpótlás válogatottak mellett a felnőtt mexikói válogatottban is bizonyíthatott, tagja volt a 2018-as világbajnoki csapatnak is. Eddig 35 mérkőzésen 9 gólig jutott a felnőtteknél.

Pénteken már az első edzésén is részt vehetett az új társakkal.

 

ˆhirdetés