Az Atletico Madrid megszenvedett a Getaféval, de győzelemmel kezdte az idényt

ˆhirdetés

Alvaro Morata góljával nyert az Atletico a Getafe ellen

 

 

A spanyol bajnokság első fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén az Atletico Madrid fogadta a Getafét. A mérkőzésen Morata fejesgólja döntött, de volt két kiállítás és kihagyott büntető is.

 

A mérkőzés egyetlen gólja a 23. percben született, Kieran Trippier tekert jobbról középre, Morata pedig a kapu jobb oldalába fejelt.

A 38. percben Jorge Molina kapott pirosat, rálépett a hazai játékos bokájára, elsőre csak sárgát kapott, de a videóbíró elemzése után villant a piros.

A 42. percben Renan Lodi két perc alatt két sárgát gyűjtött össze, a másodiknál arcon csapta felugrás közben a Getafe játékosát, aki gyorsan el is terült, ki is állították a mozdulat miatt a brazil védőt.

A második félidő 55. percében Joao Félix megmutatta, miért is igazolták, egyedül indult meg a jobb szélen, volt ott kötény, megforgatott védők, majd a tizenhatoson belülre érve sikerült büntetőt kiharcolnia. A tizenegyest Morata gyengén lőtte, a labda a kapu jobb oldalába tartott félmagasan és nem is ment szélre, míg Soria kapus eltalálta az irányt és meccsben tartotta a csapatát.

A 66. percben Joao Félix rosszul fogott talajt és sérülés miatt le kellett cserélni, helyére a Real Madridtól érkező Llorente állt be.

A hajrában Vitolo hagyott ki egy óriási helyzetet, Morata tartotta meg elől a labdát és tette le a balján érkező szélsőnek, de Soria jól jött ki, Vitolo rosszul vette át a labdát és nem volt helye eltekerni a kapus mellett a labdát.

A mérkőzés embere Morata volt, akinek a gólja három pontot ért, bár a kihagyott büntető biztosan benne maradt. Az Atletico Madrid számára a leglényegesebb a három pont megszerzése lehetett, kihasználva a Barcelona botlását.

 

SPANYOL FOCI, LA LIGA, 1. FORDULÓ

2019.08.18., VASÁRNAP 22:00

ATLETICO MADRID - GETAFE 1-0

G.: Morata 23

piros: Lodi 42 ill., Molina 38

 

Spanyol bajnokság tabella

Mérkőzések élőben, szöveges közvetítéssel

ˆhirdetés