Real Madrid nevelés játékost igazolt a PSG a Sevillától

ˆhirdetés

Pablo Sarabia személyében gólerős középpályást igazolt a PSG

 

 

A PSG szerződtette a Sevillától Pablo Sarabiát, akiért csak 20 millió eurót kellett fizetnie a francia klubnak.

 

Sarabia 5 évre szóló szerződést ír alá a PSG-vel, akit hiába marasztalt a Sevilla, távozni szeretett volna.

Sarabia igen jó idényt zárt, hiszen az összes sorozatot nézve 23 gólig és 17 gólpasszig jutott.

A már 27 éves középpályás a Real Madrid neveltje, onnan került 2011-ben a Getaféhoz, majd 2016-ban a Sevillához, ekkor még inkább szélsőként szerepelt, de most már a csatárok mögött, támadó középpályásként érzi legjobban magát.

A Marca szerint 400 ezer euróért igazolta Monchi a Getafétól, vagyis a 20 millió eurós eladási ár üzletileg nem hangzik rosszul.

A PSG-be igazolás mellett szólt az is, hogy a párizsi klubbal talán inkább van esélye egy Bajnokok Ligája trófeára is. A spanyol lap viszont feltette a kérdést, vajon miért nem próbálta meg a klasszis eredményeket hozó madridi kötődésű játékost leigazolni a Real Madrid vagy az Atletico Madrid, hiszen mind a két klubnál nagy változások történnek a nyáron.

 

ˆhirdetés