Rossi: A futball egy érzelemmel teli játék

ˆhirdetés

Marco Rossit felküldte a lelátóra a játékvezető, a magyar válogatott szövetségi kapitányának megvan erről a véleménye

 

 

A magyar válogatott Azerbajdzsánban nyert 3-1-re Eb-selejtezőn, három mérkőzés után a csoport élére állt a csapat. A meccset lényegében végig irányította a válogatott, Dzsudzsák két pontrúgása után született az első két gól, mind a kettőnél végül Willi Orbán volt a befejező, a harmadiknál a csereként pályára lépő Holman lőtt a bal felsőbe.

 

A mérkőzés ennek ellenére feszült volt, mi sem jellemzi jobban, hogy Marco Rossit a játékvezető felküldte a lelátóra, mert ingerülten reagált, valamint a technikai zóna határát is átlépte egyszer-kétszer.

A mérkőzés után Marco Rossi kijelentette, érzelmekkel teli játék, nem a színházban, vagy egy teniszmérkőzésen vagyunk. Szerinte a játékvezetőnek tisztában kellene lenniük azzal, hogy a szövetségi kapitányokon is nagy a nyomás és előfordulhat, hogy néha átlépik a kijelölt technikai zónát.

Dzsudzsák Balázs 101. mérkőzésén lépett pályára a válogatottban és örült, hogy megszerezték a három pontot, de már a következő mérkőzésre kell koncentrálniuk, mert ha ki akarnak jutni az Eb-re, akkor nem kaphatnak ki hazai pályán.

Dzsudzsák szerint megdolgoztak a győzelemért és úgy érzi, mindig jó időben rúgták a gólokat.

Willi Orbán szerint sokat gyakorolták a rögzített szituációkat és érdemes tovább fejlődniük ebben is.

ˆhirdetés