Luka Jovic a Real Madridhoz igazol - hivatalos

ˆhirdetés

Fiatal csatárcsillagot igazolt a Real Madrid

 

 

A Real Madrid hivatalosan bejelentette Luka Jovic szerződtetését. A 21 éves szerb válogatott támadó hat évre lesz a klub játékosa.

 

Hivatalos összeget nem közölt a spanyol klub, de várhatóan 60 millió eurót fizet a játékosért a Madrid. A hírek szerint az összeg harminc százaléka a Benficát illeti, a többi az Eintracht Frankfurté.

Jovic 2025. június 30-ig szóló szerződést kap.

A Crvena zvezda neveltje, 2014-ben ott mutatkozott be a felnőttek között, majd 2016-ban került a Benficához, 2017-ben pedig kölcsönben az Eintracht Frankfurthoz, amely ebben az idényben élt az opciós vásárlási jogával, mert a hátán cipelte a csapatot.

21 éves létére már szerb válogatott, a 2018/19-es idényben 48 mérkőzésen 27 gólt ért el a csapatában. Kiemelkedő szerepe volt az Eintracht Frankfurt Európa Liga menetelésében is.

Érdekesség, hogy Karim Benzema óta Luka Jovic számít az első olyan befejező csatárnak, akit végleg megvásárolt a klub és nem saját nevelésű játékos. Az utóbbi tíz évben Adebayor és Javier Hernandez kölcsönben szerepelt a klubban. Morata és Mariano saját nevelésű játékos, akik úgy kerültek vissza a klubhoz, hogy éltek a szerződésben kikötött visszavásárlási lehetőséggel.

Luka Jovic mellett korábban a Real Madrid már bejelentette Eder Militao és Rodrygo szerződtetését, valamint Ferland Mendy sajtóhírek szerint, már átesett az orvosi vizsgálatokon, de a francia válogatottal való kötelezettségei miatt, csak a selejtezők után jelentik be a szerződtetését. Nagy valószínűséggel Eden Hazard lesz a nyári top igazolása a klubnak.

 

ˆhirdetés