Jamest a Napoli vinné

ˆhirdetés

James Rodriguez a Napoliban köthet ki, a Real Madridból akár többen is érkezhetnek a nápolyi klubhoz

 

 

A Radio CRC értesülései szerint James Rodriguezt szerződtetné a Napoli. Az olaszok első körben kölcsönben vinnék, elképzelhető, hogy 10 millió eurót is fizetnének az első évre, majd opciós joggal, további 30 millióért végleg is megvásárolhatnák egy év múlva.

 

James 2014-ben érkezett a Monacótól 75 millió euróért a Real Madridhoz, de sosem váltotta be igazán a reményeket. Voltak nagyszerű mérkőzései és voltak hullámvölgyek is rendesen.

Zinedine Zidane végül lemondott róla, Isco és James párharcát a spanyol nyerte, a kolumbiai támadó középpályás pedig a Bayern Münchenhez került.

A bajoroknál két idényt húzott le kölcsönben, de végül a Bayern nem élt az opciós vételi joggal, többek között a játékos kérésére sem, aki távozni szeretett volna a német klubtól. De a Bayern edzője sem ragaszkodott érte.

A Napolinál viszont újra együtt dolgozhat Carlo Ancelottival. A Real Madrid korábbi mestere vitte a Bayernhez is Jamest, így nem lenne meglepő, ha megint a rutinos edző dobna mentőövet.

A Napoli állítólag nem csak James iránt érdeklődik, kíváncsian figyelik a helyzetet a nagy nyári átalakításban, ki lesz elérhető a Real Madrid keretéből.

 

ˆhirdetés