Ebből az öt csapatból kerül ki a Fradi elsőkörös BL-selejtezős ellenfele

A Ferencváros az egyes sorszámú csoportba került és nehéz ellenfelekre számíthat

 

 

Az Uefa nyilvánosságra hozta a keddi sorsolásra a csoportokat, a Fradi nem lesz kiemelt, így erős csapatokat kaphat már az első selejtező körben is.

 

Az Uefa az első körben 32 csapatot osztott két tíz és egy tizenkét csapatos csoportba. A Fradi az első csoportba került, de az Uefa együtthatók alapján nem lesz kiemelt csapat.

A sorsolás 2019.06.18-án, kedden14:30-kor kezdődik.

A Ferencváros pedig az Astana (kazah), Ludogorets (bolgár), Crvena zvezda (szerb), Shkendija (makedón), AIK (svéd) ötösből kapja az ellenfelét.

A párharcok első felvonására július 9-én vagy 10-én, a visszavágókra július 16-án vagy 17-én kerül sor.

 

Egyes csoport

Kiemeltek: Astana, Ludogorets, Crvena zvezda, Shkendija, AIK

Nem kiemeltek: Suduva, CFR Cluj, Ferencváros, Nömme Kalju, Ararat-Armenia

 

Kettes csoport

Kiemeltek: Celtic, Qarabag, Sheriff Tiraspol, Dudelange, Slovan Bratislava

Nem kiemeltek: Valletta, Sarajevo, Sutjeska, Partizani, Saburtalo

 

Hármas csoport

Kiemeltek: BATE Borisov, Maribor, Rosenborg, HJK Helsinki, Dundalk, The New Saints

Nem kiemeltek: Az előselejtező győztese, Piast Gliwice, Valur Reykjavik, Linfield, HB Tórshavn, Riga