Argentína volt az egyetlen a nyolc csapat közül, aki képes volt a gólra

ˆhirdetés

Lehet szidni az argentin válogatottat, de legalább gólokat lőtt a negyeddöntőben

 

 

A Copa America 2019-es negyeddöntője nem hozott túl látványos mérkőzéseket... három gólnélküli döntetlen után, büntetőkkel dőlt el és csak az argentinok voltak képesek a gólokra.

 

Mindez azért érdekes, mert mindenki Messiéket szidja, mert szenvednek a Copa Americán, de mégis ők voltak az egyetlen válogatott, amely érvényes gólokat volt képes szerezni a negyeddöntők során.

Persze ennek ellenére nem szabad kikiáltani az argentin válogatottat nagy esélyesnek, mert gyakran reménytelen játékot produkáltak, de mégis képesek voltak két érvényes gólra.

Uruguay pedig úgy esett ki, hogy lőttek két les miatt meg nem adott gólt, majd a legnagyobb sztárjuk, Luis Suárez kihagyta a büntetőpárbajban az első tizenegyest, Peru pedig köszönte, idegileg rendben voltak a játékosok és mind az ötöt belőtték.

Vagyis semmi sem derült ki, nem lehet tudni, ki lesz az esélyes az elődöntőben, mert a döntőbe jutásért jól kifogták egymást az azonos erejű csapatok, hiszen a brazilok az argentinokat kapták, míg a chilei válogatott a peruit.

 

COPA AMERICA 2019

NEGYEDDÖNTŐ      
2019.06.28., 02:30 BRAZÍLIA
Büntetőkkel 4-3
0-0 PARAGUAY
2019.06.28., 21:00 VENEZUELA 0-2 ARGENTÍNA
Lautaro Martínez 10
Lo Celso 75
2019.06.29., 01:00 KOLUMBIA 0-0 CHILE
Büntetőkkel 4-5
2019.06.29., 21:00 URUGUAY 0-0 PERU
Büntetőkkel 4-5

 

 

ˆhirdetés