Paul Pogba ár alatt nem eladó, a Manchester United nem akar bukni az üzleten
Paul Pogba a mai labdarúgás egyik legvitatottabb sztárja, hiszen a világ egyik legdrágább játékosa, de sokan nem értik, miért is az.
Pogba francia csapatok után a Manchester United utánpótlásába került és onnan jutott az első csapat keretébe, majd a Juventushoz igazolt, miután nem fogadta el az angolok ajánlatát.
Sir Alex Ferguson nem is volt elragadtatva a játékos húzásától, így valószínűleg akkor sem volt túl boldog, amikor az ingyen távozó játékost négy év múlva 100 millió euró feletti összegért vásárolta vissza a Manchester United.
A Juventusban látványosan játszott, majd a Manchester Unitedben, Mourinho irányításával nem találta a helyét, jóval kötöttebb szerepe volt, a támadásokból nem tudta kivenni a részét, így ki lett belőle ölve minden szabad kreativitás.
Ole Gunnar Solskjear érkezésével minden megváltozott, a csapat is szárnyalni kezdett, Pogba vezérletével. Majd az idény utolsó harmadában megint összeomlott, mint az egész csapat.
Közben jöttek a hírek a Real Madridból, Pogba szívesen lenne Zidane játékosa, közben hallani a Juventus érdeklődéséről, az olaszok is visszavinnék, ráadásul Bajnokok Ligája győzelemre esélyes csapatot építenének. És hallani az 50. szülinapot Bajnokok Ligája győzelemmel ünnepelni óhajtó PSG-ről is.
A Tuttomercato értesülése szerint ezek után a Manchester United nem akar bukni az üzleten. A 2016-ban visszavásárolt Pogbát 160 millió euró alatt nem akarják elengedni. Nekik nem sürgős, meg akarják tartani és nem eladni, de ha menni akar, akkor fizessék meg az árát.