A bajnoki címért a Manchester City és a Liverpool küzd, de akár már ebben a fordulóban eldőlhet a bajnoki cím és akkor nem kell az utolsóra várni
A Premier League-ben még nem dőlt el minden hely sorsa, azt már tudni, hogy a Huddersfield és a Fulham kiesett, de a Cardiffnak van még esélye, bár ehhez a Brighton botlásaira is szükség lenne.
Everton - Burnley mérkőzéssel indul a hétvége, az Evertontól talán többet vártak a szurkolók, de a nagy hatost végül nem tudta megszorítani a liverpooli csapat. a Burnley pedig már biztos bennmaradó.
Szombaton a Tottenham kezd a Bournemouth ellen. A hazaiak biztosan bent maradtak, vagyis felszabadultan játszhatnak, míg a Tottenham az Ajaxra hangolva lép pályára. Az amúgy is megfogyatkozott csapatot amennyire lehet, pihentetnie kell Pochettinónak. Kettős fronton harcolnak a vendégek, mivel a dobogó harmadik helyét meg szeretnék tartani, bár még a negyedik hely is Bajnokok Ligáját ér, de a Chelsea ott lohol a nyakukban és matematikai esélye még az Arsenalnak és a Manchester Unitednek is van az előzésre. A Spurs ráadásul hátrányból várja az Ajax elleni elődöntő visszavágót, vagyis észnél kell járnia az edzőnek is, kit tud pihentetni, ki sérült és ki mennyire friss.
A West Ham bár biztosan jövőre is Premier League tag lesz és a Southampton is fellélegezhet. A Wolves az előkelő hetedik helyét őrizné meg és gyűjtene újabb három pontot a Fulham ellen. A Cardiff viszont a Crystal Palace ellen nem botolhat, ha reménykedni akar a 17. hely elérésében, ehhez győzni kell, a Brightonnak pedig botlani. A Brighton pedig csak vasárnap lép pályára az Arsenal otthonában.
A szombat a Newcastle - Liverpool rangadóval zárul, a Liverpoolnak bajnoki álmai vannak és egy pont hátránya a Cityhez képest, vagyis nyerniük kell a masszív Newcastle ellen, amely már biztos bennmaradó, így akár lankadhat a Szarkák figyelme. A Liverpool ráadásul egy kisebb KO-val felérő 3-0-s barcelónai vereséggel érkezik bele a bajnokiba.
Vasárnap nyitásként a Chelsea a Watfordot fogadja, a kékek nincsenek túl jó formában, döntetlen, döntetlen hátán, viszont a negyedik helyen állnak és csak két pontra lemaradva a harmadik Tottenhamtől, de csak két pont az előny az ötödik Arsenal előtt, a Manchester United pedig három ponttal van lemaradva.
Sarri legénységének nagyon fontos, hogy megőrízze a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyek egyikét. A Watford talán annyiban kellemes ellenfél, hogy nem játszanak győzelmi kényszerben a vendégek, viszont felszabadultak lehetnek a játékosok.
A Chelsea mérkőzésével egyidőben kerül sor a Huddersfield - Manchester United meccsre. A hazaiak biztos kiesők, hazai pályán biztosan megtesznek mindent a szép búcsúért, Ole Gunnar Solskjaer legénysége sincs jó formában, kérdés sikerül-e kilábalni a hullámvölgyből, amibe került az utóbbi mérkőzés során a Manchester United. Mondjuk ki ellen nem, ha éppen a tök utolsó Huddersfield ellen ne sikerülne nyernie Pogbáéknak.
A vasárnapi záró mérkőzés a korábban említett Arsenal - Brighton, az Arsenal a bajnokságban három vereség után van, de az Európa Liga elődöntő első felvonásán nyerni tudtak. A Brighton pedig pontokat gyűjtene a biztos bennmaradásért.
Hétfő este jön a Manchester City - Leicester City. Ekkorra kiderül, hogy a Manchester City már a biztos bajnoki címért játszik, vagy azért, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek az újabb első helyért. A Manchester City a Bajnokok Ligájában elbukott, de a Premier League-ben még él az esély. A Leicester City drámai éven van túl és kilábaltak a hullámvölgyből.
ANGLIA
37. FORDULÓ
EREDMÉNYEK, GÓLSZERZŐK
| IDŐPONT | PREMIER LEAGUE, 37. FORDULÓ | ||
| 2019.05.03., 21:00 | EVERTON | - | BURNLEY |
| 2019.05.04., 13:30 | BOURNEMOUTH | - | TOTTENHAM |
| 2019.05.04., 16:00 | WEST HAM UNITED | - | SOUTHAMPTON |
| 2019.05.04., 16:00 | WOLVERHAMPTON | - | FULHAM |
| 2019.05.04., 18:30 | CARDIFF CITY | - | CRYSTAL PALACE |
| 2019.05.04., 20:45 | NEWCASTLE UNITED | - | LIVERPOOL |
| 2019.05.05., 15:00 | CHELSEA | - | WATFORD |
| 2019.05.05., 15:00 | HUDDERSFIELD | - | MANCHESTER UNITED |
| 2019.05.05., 17:30 | ARSENAL | - | BRIGHTON |
| 2019.05.06., 21:00 | MANCHESTER CITY | - | LEICESTER CITY |