Antonio Conte lett az Inter új vezetőedzője

Conte az Inter vezetőedzője
Antonio Conte lett az Inter vezetőedzője. A pletykák szerint öt évre írt alá (fotó: inter.it)
ˆhirdetés

Antonio Conte visszatért a labdarúgásba és a Chelsea után az Inter kispadján folytatja

 

 

A 49 éves szakember, aki nyáron lesz majd 50 éves, újra visszatért az olasz bajnokságba és az Inter vezetőedzői posztján folytatja.

 

Játékosként a Lecce, majd a Juventus meghatározó labdarúgója volt. A középpályás a Juventushoz edzőként már visszatért, 2011 és 2014 között bajnoki címekre vezette a torinói klubot. Majd 2014 és 2016 között az olasz válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. 2016-ban pedig jött az első külföldi kaland, a Chelsea. Két idényt húzott le a londoni klubnál, ahol bajnoki cím, majd viharos válás lett a vége.

Egy évet kihagyott, de most újult erővel dobhatja bele magát a munkába, az Inter vezetőedzőjeként a cél, hogy újra történelméhez méltó eredményeket érjen el a klub.

Az Inter a negyedik helyen zárta a bajnokságot, ami Bajnokok Ligája indulást jelent, viszont messze lemaradtak a Juventustól és még a Napolitól is.

Már hónapok óta pletykálják az érkezését. Azok után, hogy Luciano Spalletti távozását bejelentette a klub, biztosra volt vehető, hogy Antonio Contét hamarosan bejelentik, mint az Inter új vezetőedzőjét. Főleg úgy, hogy az a Beppe Marotta lett az Inter sportigazgatója, akivel korábban már dolgozott együtt a Juventusban.

Conte eddig főleg nemzeti bajnokságokban ért el nagyobb sikereket, a Barit feljuttatta a Serie A-ba, a Juventusszal háromszoros bajnok, a Chelseavel a 2016-17-es szezonban Premier League bajnokok lettek, majd a következő szezonban az FA Kupát is elhódították.

Bajnokok Ligája tapasztalata ugyan van, de átütő sikereket az európai kupasorozatokban nem tudott még elérni, így számára is nagy kihívás lesz az Inter. A milánói klubot előbb bajnoki szinten kell rendbe tennie, de közben oda kell figyelnie a BL-re is.

- Biztos vagyok benne, hogy Antonio Conte a világ egyik legjobb edzője - mondta Steven Zhang, az Inter elnöke - Biztos vagyok benne, hogy segíteni fog elérni a céljainkat, teljesíteni a küldetésünket, ami mindig ugyanaz: hogy a klubot újra a világ egyik legjobbjává tegye.

- Az életemben új fejezet kezdődik, nagyon izgatott vagyok - mondta Antonio Conte, a frissen kinevezett vezetőedző. - A munkám során mindig megpróbálom meghálálni az elnökök és igazgatók belém vetett bizalmát. Az Inter miatt fogadtam el a felkérést, mert a projekt jól hangzik és ambiciózus. A klub történelme miatt. A klub átláthatósága miatt és a vágy miatt, hogy az Inter újra a régi legyen.

 

ˆhirdetés