Drámai idényt nyert a Manchester City! Angol bajnokság 2018/19, 38. forduló eredményei és gólszerzői

Angol bajnokság, 38. forduló
A Manchester City nyerte meg a 2018/19-es Premier League kiírást, vagyis a Pep Guardiola vezette csapat megvédte a címét. A Liverpoolnak 97 ponttal sem sikerült PL-t nyernie! (fotó: mancity.com)

Megvédte bajnoki címét a Manchester City, 97 pont sem volt elég a bajnoki címhez a Liverpoolnak, az Arsenal hiába nyert, nincs meg a negyedik hely

 

Fantasztikus idényt nyert meg a Manchester City. A bajnoki címvédéshez 98 pontra volt szükség, mivel a Liverpool 97 ponttal zárt. A bajnoki címről az utolsó forduló döntött.

 

A liverpooli drukkerek egy rövid ideig örülhettek, hiszen a Brighton megszerezte a vezetést a City ellen, a vörösök pedig ekkor már vezettek, vagyis abban a pillanatban a tabella élére kerültek. De Agüero révén egy percen belül egyenlített a City, ami amúgy még mindig liverpooli bajnoki címet érdemelt volna, de végül a Manchester City simán nyert az éppen bennmaradó Brighton otthonában.

A Liverpool Mané duplájával hozta a három pontot, de végül csak a második helyen zárt Klopp legénysége.

Érdekesség, hogy a tavalyi idény kivételével, amikor a Pep Guardiola vezette Manchester City 100 ponttal nyerte a bajnokságot, és természetesen az idei is kivételnek számít, a 97 pont bővel elég lett volna a bajnoki címhez.

A harmadik helyen a Chelsea végzett 25 ponttal lemaradva a Liverpooltól és 26 ponttal a bajnoktól.

A Tottenham zárt a negyedik helyen, ami azért is kiemelten fontos a Spurs számára, mert még Bajnokok Ligája indulást érő helyen fejezték be a bajnokságot.

A Tottenhamnek volt miért izgulnia, mivel ugyan hamar megszerezték a vezetést, de az Everton fordítani tudott és az Arsenal pedig vezetett a Burnley otthonában, de Eriksen révén sikerült egyenlíteni, így a Pochettino legénysége maradt a negyedik helyen, a városi fő rivális pedig az ötödiken.

A Manchester United a kieső Cardifftól is kikapott és a hatodik helyen zárt, az idény végére teljesen szétesett Ole Gunnar Solskjaer legénysége, de legalább az Európa Liga megmarad a Vörös Ördögöknek.

A Premier Leagueből búcsúzik a Huddersfield, a Fulham és a Cardiff.

 

ANGLIA

PREMIER LEAGUE 2018/19

38. FORDULÓ

EREDMÉNYEK, GÓLSZERZŐK

IDŐPONT PREMIER LEAGUE, 38. FORDULÓ
2019.05.12., 16:00 BRIGHTON

Murray 27
1-4 MANCHESTER CITY

Agüero 28

Laporte 38

Mahrez 63

Gündogan 72
2019.05.12., 16:00 BURNLEY

Barnes 65
1-3 ARSENAL

Aubameyang 52, 63

Nketiah 90+4
2019.05.12., 16:00 CRYSTAL PALACE

Batshuayi 24, 32

Simpson 37 (öngól)

Van Aanholt 65

Townsend 80
5-3 BOURNEMOUTH

Lerma 45

Ibe 56

King 73
2019.05.12., 16:00 FULHAM 0-4 NEWCASTLE

Shelvey 9

Ayozé Perez 11

Schar 61

Rondón 90
2019.05.12., 16:00 LEICESTER CITY 0-0 CHELSEA
2019.05.12., 16:00 LIVERPOOL

Mané 17, 81
2-0 WOLVERHAMPTON
2019.05.12., 16:00 MANCHESTER UNITED 0-2 CARDIFF CITY

Mendez-Laing 23 (11-es), 54
2019.05.12., 16:00 SOUTHAMPTON

Redmond 41
1-1 HUDDERSFIELD TOWN

Pritchard 55
2019.05.12., 16:00 TOTTENHAM

Dier 3

Eriksen 75
2-2 EVERTON

Walcott 69

Tosun 72
2019.05.12., 16:00 WATFORD

Deulofeu 46

piros: Holebas 48
1-4 WEST HAM UNITED

Noble 15, 78 (11-es)

Lanzini 39

Arnautovic 71