A Manchester City újra a tabella élére állt a Tottenham legyőzésével
A Premier League 35. fordulója rögtön a forduló rangadójával indult, a Manchester City fogadta a Tottenhamet. A mérkőzésnek több érdekessége is volt.
Az egyik éppen a Bajnokok Ligája negyeddöntője adta, a két csapat egymással mérkőzött, és drámai párharcban, végül a Tottenham jutott tovább.
A másik és a profi labdarúgásban jelen pillanatban már fontosabb tényező, a Manchester City a bajnoki címért küzd, a Tottenham pedig a Bajnokok Ligája helyezésekért.
A mérkőzésen érződött, hogy két fáradtabb csapat találkozott egymással, aminek az ötödik perce hozta a meccs egyetlen gólját. Agüero labdájából Phil Foden fejelt előrevetődve a kapu bal oldalába.
A Tottenhamnek inkább az első félidőben voltak még lehetőségei, de kimaradtak, valamint a második félidőben egy kezezésért nem kapott büntetőt a Spurs. De összességében megérdemelte a győzelmet a City.
A három ponttal újra a tabella élére állt Guardiola legénysége, megelőzve a Liverpoolt, de a Vörösökkel továbbra is tartani fog még a versenyfutás, várhatóan az utolsó fordulóig.
A vereség nem jött jól a Tottenhamnek, nagyon a nyakán liheg az Arsenal, a Chelsea és a Manchester United is.
2019.04.20., Szombat 13:30
MANCHESTER CITY - TOTTENHAM 1-0
g.: Foden 5