Hivatalos: Ranieri az AS Roma új vezetőedzője

AS Roma, Ranieri
Claudio Ranieri lett az AS Roma új edzője. Eusebio Di Francesco helyére érkezett a rutinos római szakember. fotó: asroma.com

Az AS Roma hivatalosan kinevezte Claudio Ranierit, mint vezetőedző

 

Az AS Roma bejelentette Claudio Ranierit. A 67 éves szakember másodszor lehet a római klub edzője. A bejelentés szerint, a szerződése 2019. június 30-ig, vagyis az idény végéig szól.

 

Ranieri a hétfői Empoli elleni bajnokin már leül a kispadra.

 

Jim Pallotta elnök örömmel jelentette be Claudio Ranieri visszatérését, majd elárulta, mi a klub célja az idénnyel.

"Egy célunk van a szezon hátralevő részében, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk a bajnokságban, amivel kvalifikáljuk magunkat a Bajnokok Ligájába."

"A bajnokság ezen szakaszában nagyon fontos volt, hogy olyan edzőt hozzunk, aki ismeri a klubot, érti a közeget, tud olaszul és képes motiválni a játékosokat. Claudio minden feltételnek megfelel és nagyon várja, hogy szembe nézzen a kihívásokkal."

Ranieri korábban 18 hónapon keresztül volt már az AS Roma edzője 2009 és 2011 között. Akkor a második helyen végzett a csapat, közel volt a bajnoki cím is.

"Nagyon boldog vagyok, hogy hazatértem. Amikor a Roma hív, lehetetlen nemet mondani" - mondta Ranieri, aki már gyermekkorában is a Roma szurkolója volt. Ranieri Rómában született és játékos karrierjét is a klubban kezdte meg.

Az előző római időszaka óta volt már a Monaco, a Nantes, a Fulham, a görög válogatott edzője, valamint a Leicester Cityé is, akikkel óriási sikert ért el, hiszen 2016-ban megnyerték a Premier League-t.

"Claudio városi, Roma drukker, de több ennél, ő az egyik legtapasztaltabb edző a világon" - mondta Franesco Totti Roma igazgató.