Emmanuel Frimpong bejelentette visszavonulását
Kicsit mindig meglepő, ha egy labdarúgó még jóval a harmincas évei előtt jelenti be a visszavonulását.
Emmanuel Frimpong a közösségi médiás felületén tett ki közleményt, amiben bejelentette visszavonulását, az ok a sok sérülés, a térde nem bírta a gyűrődést.
Frimpong 2001-ben került az Arsenal utánpótlásába, a felnőttek között 2011-ben mutatkozott be. A pályafutását sorozatosan nehezítették a sérülések, de így is volt kölcsönben a Wolves, a Charlton és a Fulham játékosa. 2014-ben a Barnsleyhoz igazolt, majd elkezdte világjáró útját, de 2017 novembere óta sérülés miatt nem volt bevethető.
Az angol utánpótlás válogatottak után felnőttként már a ghánai válogatottban mutatkozott be 2013-ba. Szudán ellen lépett pályára a 2014-es vb-selejtezőn.
RETIREMENT FROM PROFESSIONAL FOOTBALL THANK YOU ALL GOOD BLESS👍🏿🙌🏿🙏🏿 pic.twitter.com/LaIYG6raw1
— EMMANUEL FRIMPONG (@IAMFRIMPONG26) March 7, 2019