Kellemetlen helyzet! El lehet menni a Kepa ügy mellett szó nélkül?

ˆhirdetés

A Chelsea kapusa elképesztően kellemetlen helyzetbe hozta edzőjét

 

 

Az angol ligakupa döntő egyik érdekes jelenete volt, amikor a büntetőpárbaj előtt a Chelsea edzője le akarta cserélni a kapusát, már fel is mutatták a számát, de a kapus nem volt hajlandó lemenni a pályáról.

 

A csere oka Kepa sérülése volt, a fiatal játékos, aki a világ legdrágább kapusának számít, bár jelen helyzetben talán ez nem is számít, viszont jelezte, ő rendben van, nem sérült, tudja vállalni a védést.

A mérkőzés utáni nyilatkozatokból is az derült ki, hogy mire eljutott az információ az edzőhöz, eltelt néhány perc. Persze nem tudni, hogy Maurizio Sarri csak a sérülés miatt akart cserélni, vagy a büntetőpárbajra a sokkal rutinosabb Willy Cabellero-t akarta beküldeni.

A vége végül az lett, hogy a játékos veszettül mutogat, hogy nem megy le, az oldalvonal mentén Maurizio Sarri majd szétrobbant, és a Chelsea stábja is teátrálisan mutogat a kapusnak, hogy jöjjön le.

Kepa maradt, a büntetőpárbajban egy lövést fogott ugyan, de ez is kevés volt a győzelemhez.

A mérkőzés után David Luiz elárulta, ő arról győzködte Kepát, hogy menjen le, fogadja el az edző döntését.

A csapatkapitány Azpilicueta pedig kihúzta magát a dolog alól, mondván, messze volt a helyzettől, nem tudja, mi történt pontosan.

Kepa nagyon kellemetlen helyzetbe hozta a csapattársait, akiket a húzásával biztosan megzavart fejben, egy amúgy is stresszes helyzetben. Akármilyen harcedzett profikról is van szó, olyan helyzettel nem találkozta ők sem, hogy egy játékos megtagadja a cserét. Jó-jó, ilyet Messi már egyszer megjátszott és az sem volt szép...

Maurizio Sarri amúgy is nehéz helyzetben van, mindenki azt várja, hogy mikor menesztik az olasz szakembert, mert lényegében elveszítette az irányítást a csapat felett, ő maga is nyilatkozta már, hogy nem mindig tudja lelkesíteni a csapatot. Erre tett egy lapáttal Kepa. Persze a vezetőség sincs egyszerű helyzetben, mert hiába védi meg az edző a játékosát azzal, hogy a sajtótájékoztatón kijelenti, félreértés volt, azért azt is megjegyezte, elbeszélget a játékossal a történtekről. De a vezetőség most ki mellé álljon, az amúgy is a veszte felé menetelő Sarri mellé, vagy most még a kapusát is megrendszabályozza. Mert bármi van, a csapatot az edző irányítja.

Egykori Chelsea játékosok is értetlenül álltak az eset előtt. Terry szerint Sarrinak be kellett volna mennie a pályára és lecibálni onnan a játékosát. Bár azt nem teszi hozzá, hogy ezzel valószínűleg Sarri kiállítás sorsára jutott volna. Kepa amúgy nem vétett a szabályoknak, így jogosan maradhatott a pályán.

Chris Sutton szerint Kepát ki kellene tenni a csapatból.

Mourinho értékelte a játékost, hogy meg akarta mutatni, minden rendben és vállalja a védést, azért megjegyezte, szerencsére sosem került még ilyen helyzetbe.

 

Mi lesz a vége? Megbeszélik a felek? Menesztik Sarrit? Büntibe megy Kepa? Mind a kettőjüket kiteszik a csapatból? Marad minden a régiben?

ˆhirdetés