Gareth Bale egyre inkább nehézzé teszi a maradását a Real Madridban
A Real Madrid nagyon nehezen nyert a Levante ellen, két videóbíró által megítélt büntetőt értékesítettek a madridiak úgy, hogy a Levante sokkal jobban játszott, de a helyzeteket nem bírták értékesíteni, csak egyet, talán éppen a legnehezebbet, így a Madrid 2-1-es győzelemmel és három ponttal utazhatott haza.
A mérkőzés egyik érdekes jelenete volt Gareth Bale műsora. A walesi szélső a kisebb sérülést összeszedő Karim Benzema helyére érkezett, majd a megítélt büntetőhöz Bale állhatott, hogy elvégezze.
Bale toporgott, belőtte, majd elmaradt az ünneplés. Lucas Vázquez a nyakába ugrott volna, de Bale olyan mozdulattal hessegette el, ami nem volt baráti... minek szólhatott ez a mozdulat, az természetesen találgatásokra adhat okot.
Az egyik, és legjobb hiszemű változat az, hogy maga Bale sem akarta elhinni, hogy megérdemelt volt a büntető és nincs mit ünnepelni azon, hogy így lőtt gólt.
A másik irány viszont már a frusztrációját jelzi, ami annak szól egyik irányból, hogy folyamatosan csak csere, Bale sztárként érkezett és Cristiano Ronaldo utódjaként tekintettek rá az idény elején, de láthatóan megbukott, nem tudott élni az óriási lehetőséggel és ezt nehezen viseli.
Az utóbbi napokban elég sok kemény kritikát kap a sajtón keresztül is üzengető csapattársaktól. Az utóbbi időszakban Bale-re, mintha kilövési engedélyt adtak volna, mert rendre olyan hírek jelentek meg, amik arról szólnak, hogy a játékos mennyire nem képes beilleszkedni a csapat életritmusába. Folyamatos téma, hogy az évek során nem volt képes megtanulni spanyolul, így nem tud rendesen kommunikálni a csapattársakkal. Marcelo jegyezte ezt meg utoljára. De a frissen érkező Courtois is döbbenten vett arról tudomást, hogy ő szinte már spanyolnak, madridinak érzi magát, nem esik nehezére felvenni az ott megszokott életritmust. Gyakori, hogy a csapattársak este 11-kor elmennek közösen vacsorázni, míg Bale ezekből kihúzza magát, mondván, ő este 11-kor fekszik le aludni.
A gólörömnél is jól látszott, csak Lucas Vázquez próbált együtt örülni a csapattárssal, de Bale őt is lerázta magáról és láthatóan idegesen ment vissza a középkezdéshez.
Lesz-e folytatása? Kommunikál-e erről hivatalosan a csapat, vagy a játékos, nem tudni. Így a képek alapján nem túl biztató a helyzet, azt mutatja Bale sem akar mindenáron közösséget vállalni. Ez annak a jele, hogy a játékos már lélekben feladta és a távozást fontolgatja? Egy rossz hét eredménye? Vagy összeszedi magát és bizonyít, mert a Real Madridban akar maradni és kész.
A Real Madridra amúgy a Barcelona vár legközelebb a kupában, majd a bajnokságban is, ott sok mindenre választ kapunk.