Alvaro Morata érvényes gólt ugyan nem szerzett, de az érkezésével jöttek a gólok és előnyből várja a visszavágót az Atletico Madrid
Az Atletico Madrid főleg a második félidőben, lefocizta a Juventust, az olaszoknak nem volt sok helyzetük, míg a hazaiak a második félidőben Diego Costa révén kihagytak egy ajtó-ablak helyzetet, Griezmann kapufát lőtt, Moratától videóbírózás után elvették a gólját, majd jött Gimenez és Godín találata.
Morata az 58. percben állt be Diego Costa helyére, az érkezésével még veszélyesebb lettek a hazai támadások. A télen érkező csatár fejjátéka sokat tett a csapat játékához.
1-0: A 78. percben a szögletből betekert labdát Morata fejelte le, Gimenez pedig estében a kapuba lőtt. A kavarodásban megint földre került néhány Juve játékos, de most nem videóbírózott a játékvezető, így megadta a gólt
2-0: A 83. percben Griezmann tekert be a kapu elé jobbról, a szabadrúgásból érkező labdát Godín csúsztatta meg, Mandzukic középről kifelé piszkálta a labdát, ami visszakerült Godín elé, aki érdekes karate rúgással lőtt éles szögből kapura, a labda még Ronaldón is megpattant, de végül a kapuban kötött ki.
A nyolcaddöntő első felvonását az Atletico Madrid nyerte 2-0-ra, de a párharc még nem lefutott, a Juventus hazai pályán biztosan mindent megpróbál a továbbjutás érdekében, hiszen ezért hozták oda Cristiano Ronaldót is a keretbe.
A játéknap másik mérkőzésén a Schalke hiába vezetett a Manchester City ellen, végül az angolok emberhátrányban is fordítani tudtak és 3-2-re nyerni tudtak Németországban is.