A Barcelona látványos góllal szerezte meg a vezetést, de a Tottenham egyenlíteni tudott és a döntetlen végül továbbjutást ért az angoloknak
Bajnokok Ligája csoportmérkőzések, 6. forduló
2018.12.11., Kedd 21:00
A Tottenham azzal a tudattal lépett pályára a Barcelona ellen, hogy az Inter a biztos kieső ellen lép pályára, ha az olaszok nyertek volna, akkor a Spursnek is nyernie kellett volna a Barcelona ellen.
Végült a Tottenham és az Inter is csak döntetlent játszott, így a londoniak kétszeresen is örülhettek a Barcelona elleni döntetlennek. Hiszen a Camp Nouban szép eredmény a döntetlen is, ráadásul továbbjutottak az egyenes kieséses szakaszba.
A hetedik percben Ousmane Dembélé, akinek a hétvégi edzésről való késés miatt volt mit bizonyítania, indult meg a saját térfeléről a kapu felé. Cselezett, védőt fektetett, majd gólt lőtt.
A Tottenhamnek hajtania kellett, mert a másik mérkőzésen ekkor már egyenlített az Inter és a továbbjutáshoz gólt kellett szerezni. Ezt végől Lucas Moura tette meg, jól érkezett a balról belőtt labdára és a 84. percben egyenlített a brazil középpályás a katalánok ellen.