Vajon meddig maradhat Mourinho még a Manchester United kispadján?
A Manchester United vereséget szenvedett a hétvégi Liverpool elleni derbin. A Vörösök 3-1-re nyertek úgy, hogy több mint 30 lövésük volt, bár ennek ellenére sokáig volt esélye az egy pontra a Manchester Unitednek, csak hát jött Shaqiri és szétbombázta a kaput.
A vereség azt jelentette, hogy az éllovas Liverpool előnye 19 pontra nőtt úgy, hogy még csak 17 fordulót játszottak le az idényből.
A még nagyobb gond, hogy a Bajnokok Ligája helyen lévő negyedik Chelseatől is már 11 pont a hátrány.
Ráadásul továbbra sem oldódott meg a helyzet a csapat legnagyobb sztárja, Paul Pogba és Mourinho között, a francia kispadozott a rangadón is. A pletykák szerint, ha Mourinho marad, akkor már a télen távozhat.
Mourinho egész nyáron új védőket szeretett volna igazolni, de a klubvezetés nem tudott senkit sem megszerezni a listájáról.
Így nem véletlenül röppent fel a hír, hogy a Manchester United is arra az útra lép, hogy sportigazgatót fog kinevezni, akinek az egyik fontos feladata lenne a játékosok átigazolása is. A klub történelmében még nem volt ilyen, nem véletlenül hívják menedzsereknek ott az edzőket. De egyre több Premier League klub döntött már a változás mellett és igazolt sportigazgatót, levéve egy nagy feladatot az edzők válláról.
A Telegraph értesülései szerint viszont José Mourinho gátolja ezt a lépést, így a klub állítólag elhalasztotta a döntést egészen addig, amíg le nem jár a portugál mester szerződése. Mert egyelőre nem úgy néz ki, hogy a gyenge, reménytelen szereplés ellenére is lépni akarna a klub vezetősége, inkább kitartanak a Mourinho mellett.
José Mourinhónak 2020. június 30-ig szóló szerződése van a klubbal.