Megy a találgatás Mourinho utódjáról, ki lehet az ideális megoldás?
José Mourinhót kirúgta a Manchester United, a bejelentés során jelezték, az idény végéig megbízott edzőt neveznek ki. Elképzelhető, hogy Michael Carrick lesz a befutó, aki az utóbbi időszakban már nem játékosként, hanem a szakmai stábban segítette Mourinho munkáját.
A Manchester United hosszú távon keres edzőt, jól át akarják gondolni, hogy kit bíznak meg a nemes feladatra. Sir Alex Ferguson távozása óta nem tudtak igazán jó megoldást találni, elfogyasztottak néhány top edzőt, ami azt is jelzi, nem feltétlenül csak edzői probléma van a csapat körül. Az átigazolások sem ültek az utóbbi időszakban, így nem csoda, hogy sportigazgatót akarnak a klubhoz igazolni.
De közben megy a találgatás, ki legyen a Manchester United edzője.
Az angol lapok szerint az egyik kiszemelt Laurent Blanc. A francia szakember volt a Manchester United játékosa is, vagyis kötődik a klubhoz. Viszont két és fél éve nem dolgozott edzőként. 2007-ben lett a Bordeaux edzője, 2010 és 2012 között a francia válogatott szövetségi kapitánya volt, majd 2013 és 2016 között a PSG-vel nyert bajnoki címeket.
Viszont a pletykák szerint van olyan kiszemeltje is a klubnak, amivel egyúttal gyengíthetnék a riválisokat is. Mauricio Pochettino neve is felmerült. A Tottenham edzőjét korábban már hírbe hozták a Real Madriddal is, most úgy látszik a Manchester United is képbe kerül a Spursből markáns csapatot faragó szakember.
A Manchester Unitednél válogathatnak most munkanélküli edzők közül is, míg Pochettino esetében biztosan várni kell nyárig. Míg Carrick kinevezése esetén kiderülhet az idény végéig, hogyan válik be a klubhoz kötődő, de még szakmailag nem csúcson lévő edző.
Persze korábban felmerült Ryan Giggs neve is, van még visszatérés a klub ikonikus alakjának?
Hosszú távon valószínűleg érdemes lenne olyan edzőt kinevezni, aki kötődik a klubhoz, ismeri annak a filozófiáját. Csak rábízható már végre az aranygeneráció valamelyik tagjára a csapat irányítása, a Ferguson éra top játékosai már kezdenek beérni edzőként is.
De az utóbbi időszak tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy nem csak edzőt kell igazolni, hanem sportigazgatót is, aki kézben tudja tartani az átigazolásokat, valamint hosszú távon arculatot tud adni a klubnak.