Nem megy otthon a Manchester Unitednek

Meglepően nem megy idén hazai pályán a Manchester Unitednek

 

 

A Manchester United kedden újabb vereséget szenvedett hazai pályán, most a Bajnokok Ligája egyik végső esélyese, a Juventus, látogatott az Old Traffordra és vitte el a pontokat.

 

Nem véletlenül érzik úgy a Manchester United drukkerek, hogy baj van a klubnál. Elég csak ránézni a tabellára és azt látjuk, hogy kilenc forduló után csak a 10. helyen áll a csapat.

Aztán az eredményeket böngészve kiderül, idén csak két mérkőzést nyertek meg hazai pályán minden sorozatot nézve. A két siker az két Premier League mérkőzés, ami nem is olyan rossz, hiszen az első fordulóban a Leicester Cityt és a kilencedikben a Newcastle Unitedet sikerült legyőzni. A legfájóbb hazai vereség a Tottenham elleni kilátástalan 0-3, de a Wolves elleni döntetlen sem nagy öröm a szurkolóknak. Négy hazai mérkőzésből kettőt sikerült nyerni a bajnokságban.

A ligakupában kiesés a Derby ellen.

A Bajnokok Ligájában gólnélküli döntetlen a Valencia ellen, míg a Juventus ellen vereség.

Vagyis jelenleg az Old Trafford nem egy oroszlánbarlang, ahova félve érkeznek az ellenfelek.