Julen Lopetegui szerint az idei Roma még erősebb, mint a tavaly meglepetést okozó csapat, Modric egyre jobb formában, Mariano bármikor bevethető.
Julen Lopetegui az első Bajnokok Ligája mérkőzésére készül a Real Madriddal. Az AS Roma elleni mérkőzéssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón beszélt a párharcról. Kiemelte, mind a két csapat nagyon erős, de azért a szavaiból kiderült, egyértelműen győzelemre készülnek.
"Nagyon izgatottak és ambiciózusak vagyunk, hogy kezdődik a Bajnokok Ligája. Nem kell megmagyarázni, mit jelent a számunkra a Bajnokok Ligája és azt sem, mit jelent a Real Madrid a Bajnokok Ligája számára."
"Nagyon erős ellenféllel játszunk. Az előző szezonban a Roma kiejtette a csoportból az Atletico Madridot, majd a negyeddöntőben a Barcelonát, egészen az elődöntőig jutottak a Bajnokok Ligájában. Tovább fejlődtek, a csapat még teljesebb és mélyebb lett. Mindezt úgy, hogy ugyanazzal az edzővel folytatják a fejlődést."
(A Roma nyerte azt a csoportot, amiben az Atletico Madrid harmadik lett. A spanyolok amúgy négy pontot szereztek ellenük, hiszen az idegenbeli döntetlen mellett, otthon 2-0-ra verték a Romát. A Barcelona a hazai pályán 4-1-re nyert, viszont a római visszavágón 3-0-ra nyert az extázisban focizó Roma és meglepetésre kiverték a végső esélyesnek is tartott Barcelonát. Végül a Liverpool állította meg a Romát, akit viszont a döntőben a Real Madrid... Vagyis inkább hazai pályán voltak veszélyesek és nem idegenben hozták a frászt az ellenfeleikre)
"Keményebb ellenfélre számítok, mint amilyenek tavaly voltak, kemény meccs lesz. Meg fogják nehezíteni a dolgunkat és a győzelemért kemény küzdelemre fognak kényszeríteni minket."
A Real Madrid az utóbbi három évben megnyerte a Bajnokok Ligáját, így szerinte természetes, hogy nagy a nyomás a Real Madridon.
Kiemelte, hogy rengeteget fejlődtek a játékosok az utóbbi időszakban, Varane ráadásul világbajnokságot nyert a francia válogatottak. "Elégedettek vagyunk Varane-nal, Sergio-val, Nacho-val, aki rengeteget fejlődött és Vallejo-val is, aki a fiatal kora ellenére is a segítségünkre tud lenni."
Marcelo-ra és Modric-ra rátérve kiderült, szép lassan építik őket vissza a keretbe. "A világbajnokság után fokozatosan vonjuk be őket, mindig a legjobb lehetőséget keresve. De a keret mély. Modric rendben van, egyre jobb és jobb lesz." Kitért arra is, hogy Modric hosszú és kemény nyáron van túl.
"Mariano bármikor a kezdő tizenegy tagja lehet, de a cserepadról is bármikor bevethető. Biztos vagyok benne, hogy sokat fog segíteni nekünk." - tért rá az átigazolási időszak utolsó pillanataiban visszaszerződtetett csatárra.
"Vinicius nagyon fiatal, mikor úgy érezzük, hogy a segítségünkre tud lenni, akkor meghozzuk azokat a döntéseket, amiket meg kell." Vagyis a második csapatban szereplő és többnyire góllal villanó brazil támadónak azért még kell egy kis idő az első csapatba kerüléshez.
Cristiano Ronaldóval nem akart foglalkozni. "Csak saját magunkra koncentrálunk, nagyon jól érezzük magunkat és készek vagyunk megharcolni minden címért."