Real Madrid - Espanyol 1-0 Asensio gól és a rotálás

Real Madrid - Espanyol
A Real Madrid megküzdött az Espanyollal, végül 1-0 lett a vége. Ceballos is kapott rendesen.

Marco Asensio góljával nyert a Real Madrid az Espanyol ellen. A vendégeknek is volt helyzete, de összességében működött a rotálás.

 

Julen Lopetegui a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón is fontosnak tartotta kiemelni, hogy rotálni fogja a csapatát, már a kezdőn látni lehetett, nem beszélt mellé a Real Madrid edzője.

 

A Madrid a Courtois - Odriozola, Varane, Ramos, Nacho - Modric, Casemiro, Ceballos - Isco, Benzema, Asensio tizeneggyel kezdett. Carvajal sérült volt, Marcelo és Bale a kispadról nézte végig a meccset, Kroos a kispadon sem volt

A meccs elején rögtön láthattuk, hogy Odriozola tényleg jó játékos, Carvajal mögött egy lelkes és nem sértődékeny játékost próbál felépíteni a Madrid. Többször is elment a jobb szélen, dolgoztatva volt rendesen, a védekezésből kivette a részét. Ceballos is nagy lelkesedéssel vetette bele magát a játékba, önfeláldozóan próbált védekezni is, ne tudjon támadást indítani az Espanyol.

A játék képe az utóbbi időben megszokott volt, vagyis a Real Madrid labdát tart, passzolgat és próbál lövésig jutni, míg az Espanyol a gyors kontrákban bízott, a 36. percben Hernan Perez lövésénél kellett Courtoisnak nagyot védenie.

A 41. percben végül megszületett a Real Madrid vezető gólja. Modric tette ki középről a tizenhatos bal oldalán érkező Asensiónak a labdát, aki kilőtte a hosszú, bal alsót. A játékvezető majdnem nem adta meg les miatt, de a videóbíró egyértelműen megmutatta, Asensio nem volt lesen, csak az ide-oda pattogó labda kicsit megtévesztette Antonio Mateut. A Real Madrid nagy szerencséjére viszont idén már működik a spanyol bajnokságban a videóbíró.

Az első félidő végén majdnem lesérült Sergio Ramos, egy szögletnél ment előre fejelni, Casemiro véletlenül kicsit megtaposta Ramos vádliját, mint a ketten a földre kerültek, de végig tudták játszani a mérkőzést.

A második félidőben folytatódott a pihentetés. A hatvanadik percben beállt Mariano Benzema helyére, a hatvanharmadikban pedig Ceballost váltotta Lucas Vázquez. Egy perccel később Ramos eladta a labdát, de a felső léc mentett a helyzetnél.

A 73. percben Ramos fejelhetett volna gólt, Isco jobb külsővel tekert balról középre, Ramos érkezett, a labda a léc alá tartott, de Diego López látványos mozdulattal menteni tudott.

A 79. percben Isco is pihenőt kapott, Marcos Llorente érkezett a helyére.

A hajrában volt még helyzete Llorentének is, az elfáradt Asensiónak is, míg Mariano középen, Benzema helyén, nehezebben találta a helyét, mint szélen.

A Real Madrid megérdemelten nyert, bár az Espanyolnak is voltak helyzetei. Lopetegui rotálása bejött, bár a pihentetés majdnem pontokba került a Madrid számára.

A hétközi fordulóban a Madrid a Sevillához látogat, így nem csoda, hogy több kulcsjátékost is pihentetett a spanyol mester. Az Espanyol pedig az Eibar ellen javíthat.

 

SPANYOL BAJNOKSÁG, 5. FORDULÓ

2018.09.22., Szombat 20:45

REAL MADRID - ESPANYOL 1-0

gólszerző: Asensio 41

 

Real Madrid - Espanyol 1-0, videó