Eusebio Di Francesco új szerződést kapott az AS Romától
Az AS Roma és Eusebio Di Francesco aláírta az új szerződést, a sikeredző 2019/20-as idény végéig maradhat a klub edzője.
Di Francesco sikeres idényen van túl, hiszen a bajnokságban a harmadik helyen zártak, míg a Bajnokok Ligájában meglepetésre, egészen az elődöntőig menetelt a fővárosi csapat.
Di Francesco az aláírás után jelezte, nagyon boldog, hogy folytathatja a munkát a klubnál. Büszke arra, amit elértek, érzi a bizalmat, ami az elnöktől és a vezetőktől érkezik felé. Reméli, hogy még jobb idényük lesz jövőre.
Jim Pallotta elnök szerint minden elvárást teljesített a csapatnál Di Franceso, fontos a számukra, hogy fenntartsák a folytonosságot és a stabilitást a csapatnál. Ennek a jele az is, hogy a mai nappal aláírták a szerződést.
Monchi, az AS Roma sportigazgatója kijelentette, ez a megállapodás is megmutatja, milyen óriási a bizalmuk Di Francescóval szemben. Biztos benne, hogy együtt el fogják érni a céljaikat.