A bronzérem, az Európa Liga és a bennmaradás a tét az NB1 utolsó fordulójában

A bajnoki cím és az ezüst sorsa eldőlt, de még rengeteg izgalmat tartogat az utolsó forduló, nagy tétje lesz a mérkőzéseknek

 

Szombaton rendezik az NB1 33. fordulóját, vagyis jön az utolsó forduló, amiben eldől, hogy ki lesz a harmadik, ki indulhat még az Európa Ligában és az is eldől, melyik lesz az a két csapat, amelyiknek búcsúznia kell a legjobbak közül.

 

A Videoton már megnyerte a bajnokságot, így indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A Ferencváros már biztosan második, így az Európa Ligában indulhat. Az Újpest megnyerte a Magyar Kupát, ezért szintén Európa Liga indulók, így ha az Újpest marad a harmadik helyen, akkor a negyedik hely is nemzetközi kupát, vagyis Európa Ligát ér!

Éppen ezért számít rangadónak az Újpest - Debrecen mérkőzés, mivel győzelem esetén a Debrecen is lehet harmadik.

A Honvéd - Vasas bajnokinak is óriási a tétje, hiszen a Honvéd a dobogóért, az Európa Ligáért küzd, míg a Vasas a bennmaradásért. Ha a Vasas kikap, akkor biztosan kiesik, döntetlen esetén a Balmazújváros - Ferencváros mérkőzést kell figyelniük, hazai vereség előzhetnek.

A Diósgyőr a Videotont fogadja, a tabella utolsó helyezettje csak győzelem esetén maradhat bent és akkor, ha a riválisok buknak.

A Haladás - Mezőkövesd mérkőzés tétje is a bennmaradás, hiszen a 9. Haladás és a 8. Mezőkövesd is kieshet még.

 

Az utolsó fordulót az M4 Sport élőben közvetíti, mivel rengeteg izgalom várható, körkapcsolásos formában.

 

2018.06.02., Szombat 19:00

Budapest Honvéd - Vasas FC

Újpest FC - Debreceni VSC

Puskás Akadémia FC - Paksi FC

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - Ferencváros

Diósgyőri VTK - Videoton FC

Swietelsky Haladás - Mezőkövesd Zsóry FC