A West Ham United kinevezte Manuel Pellegrinit
A West Ham United hivatalosan bejelentette Manuel Pellegrini kinevezését. A rutinos szakember három éves szerződést kötött a londoni klubbal.
Manuel Pellegrini korábban a Villarreal, a Real Madrid, a Malaga és a Manchester City vezetőedzője is volt, utoljára a kínai Hebei China Fortune-nál dolgozott.
David Sullivan, a klub elnöke, szerint Manuel Pellegrini a világ egyik legelismertebb futball edzője. Kiemelte, hogy olyan szakembert kerestek, aki jól ismeri a Premier League-t, valamint azonosulni tud a West Ham United elvárásaival. Győztes típusnak tartja, ráadásul Pellegrini lesz az első olyan edző a West Ham United kispadján, aki korábban már nyert Premier League-t. A klubnál hisznek a tapasztalatában, a képességeiben és bíznak benne, sikerre viszi a West Ham Unitedet.
Pellegrini hamarosan bejelenti a segítői nevét is.
A chilei szakember a 2013/14-es szezonban érkezett a Premier League-be a Manchester Cityhez, ahol az első idényében bajnoki címre vezette a klubot, valamint az ott töltött három idénye alatt, kétszer elhódították a liga kupát is. Majd érkezett Pep Guardiola, de két idény után, újra visszatér a Premier League-be a kínai kitérő után. Pellegrini volt az első olyan edző, aki nem európaiként nyert Premier League címet.