A Bayern München hátrányból várja a Real Madrid elleni visszavágót
A Bayern München hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Real Madridtól a Bajnokok Ligája elődöntőjében, a visszavágón természetesen azért játszanak, hogy sikerüljön a döntőbe jutni.
Az első mérkőzésen Kimmich révén szerezték meg a vezetést, de még az első félidőben Marcelo révén egyenlített a Real Madrid, majd egy gyönyörű kontra végén Asensio révén a győzelmet is megszerezte a Real Madrid.
A spanyolok éppen ezért egy fokkal nyugodtabban várhatják a visszavágót, de a gyengébb bajnoki szereplés miatt, a Bajnokok Ligája győzelem kiemelten fontos a klub számára.
A bajorok viszont nem fogják magukat könnyen adni, Jupp Heynckes jelezte, nagyon kellemetlen ellenfél lesznek és a hasonló mérkőzéseken a csapat képes túlteljesíteni. Szerinte a vágy a labdarúgásban hegyeket képes megmozgatni.
Thomas Müller kiemelte, hogy már az első mérkőzésen is láthattuk, hogy mennyi helyzetet tudtak kidolgozni, vagyis a lehetőségeket meg tudják teremteni, viszont most értékesíteni is kell azokat.
Egyelőre még Alaba játéka kérdéses, az utolsó edzésen döntenek arról, hogy pályára léphet, vagy sem. Viszont Boateng, Robben, Vidal, Coman és Neuer nem játszhat a Real Madrid elleni kedd esti visszavágón.