Wenger az idény végén távozik az Arsenaltól

Arsene Wenger hivatalosan bejelentette, távozik az idény végén az Arsenal kispadjától

 

 

Igazi legenda távozik az Arsenaltól az idény végén, Arsene Wenger 22 idény után hagyja ott a londoni klubot.

 

A 68 éves szakember úgy érzi, most jött el a megfelelő idő arra, hogy a szezon végén lemondjon. Hálás annak, hogy ennyi éven át szolgálhatta a klubbot. Köszönetet mondott mindenkinek, a stábnak, a játékosoknak, a vezetőknek és a szurkolóknak is, akiket kér, hogy az idény hátralévő részében is támogassák a csapatot.

Stan Kroenke a klub fő tulajdonosa, nagyon nehéz pillanatként éli meg Wenger távozását. Kiemeli, többek között Wenger filozófiája miatt vásároltak részesedét a klubban. Kroenke kiemelte a három bajnoki címet és közte az egyiket, amikor veretlenül végeztek az élen. Fontos megjegyezni, az Arsenal zsinorban 20 alkalommal szerepelt Wengerrel a Bajnokok Ligájában.

Wenger 1996. szeptember 22-én lett az Arsenal menedzsere, irányításával a Premier League egyik legmeghatározóbb klubja lett, három bajnoki cím mellett hét FA-kupát is elhódított a klubbal.

 

Az Arsenal közleményben jelezte, hogy az idény végéig Arsene Wenger irányítja a csapatot, de igyekeznek minél előbb megtalálni az utódját, viszont csak akkor beszélnek az ügyről, ha már aláírták a szerződést az utóddal.