Ki lehet Wenger utódja az Arsenalnál, ezt találgatja mindenki
Arsene Wenger az idény végén távozik az Arsenal éléről, még nem tudni, hogy ki lesz az utódja, de a pletykák megindultak rendesen.
A Sky Sports szerint Ivan Gazidis Mikel Artetát szeretné a klub menedzsereként látni.
Arteta 2011 és 2016 között volt Wenger játékosa, majd mikor visszavonult a Manchester Citynél lett Guardiola segítője. Elképzelhető, hogy eljött a lehetőség az előrelépésre?
A pletykák szerint akár Allegri is befuthat, hiszen a Juventus edzőjéről pedig azt találgatják, mikor távozik már a torinói klub kispadjáról. Allegri nagy erősségének tartanák azt, hogy az olasz szakember képes lenne rendbe tenni az Arsenal védekezését. Nem mellesleg nem egy kapkodó típusú edző, vagyis nem váltogatja évenként a klubjait.
A Milant 2010-2014 között vezette, azóta a Juventus edzője és halmozza a bajnoki címeket, az utóbbi három idényben élre vitte a csapatot, idén viszont nagyon szoros lesz a befutó, a Napoli tapad rájuk. Nemzetközi szinten is sikereket ért el, bár a csúcsra nem tudta vinni a csapatát, két második hely a Bajnokok Ligájában a Juventusszal.