A visszavágó az első mérkőzés fordított képét mutatta, annyi különbséggel, hogy a Tottenham kihagyta a helyzeteit, a Juventus két sztárja viszont élt a lehetőségeivel. A Manchester City kényelmes vereséget szenvedett.
- TOTTENHAM - JUVENTUS BAJNOKOK LIGÁJA VISSZAVÁGÓ ÖSSZEFOGLALÓ
- TOTTENHAM - JUVENTUS 1-2 VIDEÓ
- KIKAPOTT A MANCHESTER CITY, MEGSZAKADT A JÓ HAZAI SOROZAT, DE TOVÁBBJUTOTT A BASEL ELLEN
- MANCHESTER CITY - BASEL 1-2 VIDEÓ
- A Tottenham - Juventus és a Manchester City - Basel Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágó eredményei és gólszerzői
TOTTENHAM - JUVENTUS BESZÁMOLÓ
A Tottenham látványosan kezdte a mérkőzést, mint a párharc első felvonásán a Juventus, bár persze annyi különbség volt, hogy akkor a Juve 10 perc után már kettővel ment, itt csak annyi történt, hogy az angolok rendre dolgozták ki a helyzeteket, de Sonék kihagyták azokat, de azért mégis londoni előnnyel mentek szünetre a felek.
A helyzetek ellenére, volt egy vitatott eset, amikor Vertonghen késve csúszott be és elkaszálta Douglas Costát, de a játékvezető úgy vette, a belga védő labdát talált, ezért nem ítélt büntetőt, vagyis vegyes képet mutatott a meccs: a Tottenham helyzeteket dolgozott ki, de mégis vezethetett volna a Juventus.
A 39. percben Trippier adta be jobbról a labdát, Son eltörte azt, így nem tudott menteni Chiellini sem, valamint Buffont sem tudott a labdába érni.
Az első félidőt a Tottenham nyerte, jöhetett a második félidő, amiben továbbra is benne volt az újabb hazai gól, de ehelyett jött két gyors Juve találat.
A 64. percben Khedira fejelt az ötösön lévő Higuaínnak, aki nyújtózva elpasszolta Lloris mellett a labdát.
Az olaszok már ettől a góltól is önkívületi állapotba kerültek, de aztán a 67. percben Higuaín mesterien tartotta meg három hazai játékos között a labdát és passzolt a leshatárról kilépő Dybalának. A fiatal argentin támadót Vertonghen sebességével nem lehetett utolérni és Lloris sem tudott védeni. A vezetés megszerzésével a továbbjutás szélére került a Juventus, a Tottenhamnek a döntetlen már csak a hosszabbítást jelentette volna, a továbbjutáshoz pedig fordítaniuk kellett volna.
TOTTENHAM - JUVENTUS 1-2 VIDEÓ
A hajrában ennek érdekében mindent megpróbált a Tottenham, de a Chiellini vezette védősor eksztázisban játszott, Chiellini maga is mentett az utolsó pillanatban, majd a csereként pályára lépő Sturaro a gólvonalról vágta ki a labdát Kane fejesénél. Igaz, ha bemegy és gól lett volna, akkor lett volna csak felzúdulás, mivel Kane lesről mozgott vissza a labdára és fejelt a kapura, a labda a jobb kapufáról pattant a gólvonalon végig, mikor érkezett a Juve védő és kivágta.
A lefújás pillanatában természetesen óriási volt a vendég öröm, a Tottenham óriási lehetőséget szalasztott el.
A Manchester City kikapott, de a továbbjutást nem veszélyeztette semmi
A szerdai játéknap másik mérkőzésén a Manchester City négygólos előnyből várta a Baselt, ráadásul Gabriel Jesus közeli góljával már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést, vagyis nem volt veszélyben a továbbjutás. A Basel ennek ellenére nem adta fel és a becsületért küzdve még az első félidőben egyenlítettek egy nagy lövéssel, míg Lang éles szögből a rövid felsőbe bombázott találatával a győzelmet is megszerezték, igaz, így is a Manchester City jutott tovább.
MANCHESTER CITY - BASEL 1-2 VIDEÓ
BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ EREDMÉNYEK
| 2018.03.07., 20:45 | MANCHESTER CITY Gabriel Jesus 8 |
1-2 össz 5-2 |
BASEL Elyounoussi 17 Lang 71 |
| 2018.03.07., 20:45 | TOTTENHAM Son 39 |
1-2 össz 3-4 |
JUVENTUS Higuaín 64 Dybala 67 |